A miniszterjelölt a várakozásoknak (és a kiszivárgott információknak) megfelelően az egészségügyi befektetéseiről ismert Lantos Csaba, akinek teljesen újra kellene rendeznie a szektorban az eddigi sorokat. Ehhez a kormány saját internetes portálja az éjszakai Mátrai Erőmű látképét találta a megfelelő illusztrációnak.
Szerző(k): Szabó M. IstvánIdén januárban már egyszer lemondott Palkovics László miniszter, mert állítólag azt érezte, hogy zsákutcába került a magyar energiapolitika. Akkor Orbán Viktor visszautasította a kérését, maradásra bírta. Mostanra új csatákat vállalt fel a háttérben, de előrébb nem jutott, sőt, a választások után több, korábban felügyelt területet elveszített és egyre inkább háttérbe került. Most a miniszterelnök Üzbegisztánba tartva nem engedett lemondásának egyelőre, de állítólag megvan már az utódja.
Szerző(k): Szabó Dániel, Szabó M. IstvánA Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) havonta frissített adatbázisa szerint már hatvanezernél is több zöld rendszámos járműv közlekedik Magyarországon, de történt még egy szintlépés - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Technológiai és Ipari Minisztérium közlése szerint szépen halad az új rendszámok terjedése a hazai közlekedésben.
Szerző(k): Rácz GergőA Technológiai és Ipari Minisztérium országgyűlésnek benyújtott javaslatai szerint megduplázzák az apanapok számát, valamint a kisgyermekes szülők a gyerek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását is. Ha elfogadják a törvényt, akkor a változások 2023. január 1-én lépnek életbe.
Szerző(k): Koncsek RitaA friss napelem-telepítőknek négy napjuk maradt bejelenteni a hálózatba táplálási igényüket az áramszolgáltatóknak - az erről szóló, várva várt rendelet szerdán este jelent meg a Magyar Közlönyben.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonElkészült a hazai gyártású konténerkazán prototípusa; a fűtési szezon végéig a közintézményeknél üzembe álló, fapelletet égető berendezések első darabja egy zalaegerszegi gyártó munkáját dicséri - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Facebook-oldalán csütörtökön. A gyártókapacitás megerősítésére a kormány egymilliárd forintot adott.
Szerző(k): Domokos Erika2022. október 20-án, csütörtökön (vagyis ma) indul a 100 milliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza - adta hírül a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Szerző(k): Szász PéterA Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) elrendelte, hogy a magyar gáztermelést másfél milliárdról kétmilliárd köbméterre emeljék, és az erdőgazdaságok is folyamatosan növelik a tűzifa-termelési kapacitást.
Szerző(k): Vámosi Ágoston