Törökország felvételét kérte a BRICS országcsoportba. Emmanuel Macron eldöntötte kit jelöl miniszterelnöknek. Olaf Scholz jobboldali választási sikerrel szembesült. Rómában pedig a Trevi-kút látogatása válhat nehézkessé. Ezek voltak a hét a legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennSantorini, Barcelona, Brugge – hogy mi a közös ezekben a helyekben azon túl, hogy rengetegen álmodoznak arról, hogy egyszer eljussanak oda? A helyi ellenállás. Egyre több turista paradicsomként definiált helyszín lakossága jelzi, hogy besokalltak a lakóhelyüket elözönlő tömegtől. A barcelonaiak egyenesen vízipisztolyokkal mentek neki nyáron a látogatóiknak. Egyes városvezetők már meg is tették a válaszlépéseket, és korlátozták a turisták lehetőségeit, az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint azonban egyelőre kevés az igazán hatékony intézkedés ilyen téren.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA két európai főváros intézkedéseket vezetett be a látogatók csapatainak megfékezésére és a túlturizmus csökkentésére. A turistákat arra szeretnék ösztönözni, hogy a központon kívüli új területeket fedezzenek fel.
Szerző(k): L. K.