A miniszterelnök Comóban, az észak-olaszországi gazdasági fórumon tartott beszédében a migráció és az orosz-ukrán háború mellett kitért arra, hogy miért áll ki Donald Trump mellett.
Szerző(k): Gulyas ÁbelAz Erste elemzője nem kevéssel módosította a Mol részvényre vonatkozó célárat: 3450 forintról 2600 forintra. Ennek oka, hogy több körülmény is kedvezőtlenebbé vált, illetve válhat a közeljövőben az olajipari cég számárára.
Szerző(k): Fellegi TamásA pénzügyminiszter kezdeményezte a kínai félnél, hogy oldják fel a hitelszerződés titkosított elemeit is.
Szerző(k): T. E.Az Ukrajna irányából érkező légi eszköz 25 kilométeres mélységben hatolt be Lengyelország területére, vélhetően egy pilóta nélküli légi járműről van szó.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA putyini állam elitjét és lakosságát is sokkolta, hogy orosz területre tört be az ukrán hadsereg. Kormányzati tisztviselők szerint még idén egy újabb mozgósítási hullámba kezdhet a Kreml.
Szerző(k): Gulyas ÁbelKatarban ült össze az orosz és az ukrán delegáció annak érdekében, hogy mindkét fél függessze fel az energetikai infrastruktúra elleni támadásokat. Ez jelentős lépés lett volna, gyakorlatilag egy részleges tűzszünetet érhettek volna el, amely a későbbiekben erősítette volna a további párbeszédet.
Szerző(k): L. K.Hunter Biden egy ukrán energiavállalat igazgatósági tagjaként olasz kapcsolatokat keresett, ami sokak szerint komoly aggályokat vet fel.
Szerző(k): G. É.Varsó a Patriot légvédelmi rendszerbe illeszthető indítóállás gyártásáról és beszerzéséről kötött dollármilliárdos szerződést.
Szerző(k): T. E.Váratlan fordulat az orosz-ukrán háború menetében, több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát.
Szerző(k): Kiffer Anna