Bár a Legfőbb Ügyészség szerint Európai Ügyészség nem illetékes, utóbbi kitart a saját vizsgálata mellett.
Szerző(k): T. E.Véget ért a várakozás, a magyar kis- és középvállalkozások felsorakoztak a startvonal mögé a 2021-2027-es uniós ciklus slágerpályázataihoz. Sok lehetőség közül választhatnak most a cégek, elérhető fejlesztési forrás innovációs tevékenységre, munkakörülmények fejlesztésére, képzésre, digitalizációra, mint ahogy kamatmentes hitel is rendelkezésre áll meglehetősen széles körű felhasználási céllal. Az Economxnak fejlesztéspolitikai szakértő magyarázta el, melyik felhívás kinek szól.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsÉhbérért dolgoznak a közszolgák.
Szerző(k): T. E.Hazai költségvetési forrásból fejeződhet be a korábban európai uniós támogatásból indult, de a kivitelező által félbehagyott gyógyhelyfejlesztési beruházás Hévizen – közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Szerző(k): Németh TamásPencz Rudolf ügyvezető igazgató elárulta: a midibusz fejlesztése mintegy 500 millió forintba került. A jármű közel 60 millió forintos akkupakkja a megújuló energiát termelő közösségek mozgó háttértárolójaként szolgálhat.
Szerző(k): Vígh GáborAz Európai Unió további 1,2 milliárd eurós beruházási csomagot jelentett be a nyugat-balkáni országok számára. A beruházásokat az érintett partnerekkel szoros együttműködésben hajtják végre.
Szerző(k): Horváth TiborA program hétfőtől, azaz július 1-től indul, mostantól pedig már a program keretében támogatott építési termékek, valamint hő és melegvíztermelő berendezések is megtekinthetők.
Szerző(k): Zádori BenceNem felel meg az uniós állami támogatási szabályoknak a magyar terv.
Szerző(k): Zádori BenceAz eredeti 2021-es dátum helyett idén májusra készült el a felújított balatonfüredi Esterházy-kastély és az abban kialakított nyaralástörténeti kiállítás.
Szerző(k): Gulyas Ábel