Annyit mondhatok el, hogy a piaci feltételeknél kedvezőbb árazásban állapodtunk meg. Gulyás miniszter úr helyesen jelölte meg a célt. Elsősorban közlekedési- és energetikai infrastruktúra fejlesztéséhez használjuk a hitelt – közölte a pénzügyminiszter.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz előttünk álló fél évben a legfontosabb cél, hogy az Európai Unió versenyképességét erősítsük, és a G20-ak élmezőnyébe juttassuk – jelentette ki Varga Mihály Brazíliában.
Szerző(k): Horváth TiborTöbb mint tíz év után először ismét túlzottdeficitel-járás indul az ország ellen a magas költségvetési hiány miatt.
Szerző(k): T. E.Európának a fejlesztések, kutatások, infrastruktúra-beruházások és a zöld átállás támogatásával, valamint a digitális átállással kellene javítania a gazdasági helyzetén.
Szerző(k): Horváth TiborA menekültügyi jogszabályok megsértése miatt az Európai Bíróság 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint ez nem csupán igazságtalan ítélet, de a magyar államháztartást is komolyan megterheli.
Szerző(k): Zádori BenceA Magyarország és Törökország közötti áruforgalom tavaly rekordot döntött, 4,2 milliárd dollárra emelkedett, Törökország 310 millió euróval a 30. legnagyobb tőkebefektetőnk.
Szerző(k): Horváth TiborErdoganék kihasználnák a lehetőségét, hogy Magyarország az EU soros elnöke.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA kormány már idén 400 milliárd forint bevételre számít az extraprofitadótól, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egy olyan költségvetési pályára lépjen a magyar gazdaság, ahol tartható a hiánycél.
Szerző(k): Balatoni Lilla