Kutyás rendőrökkel szedték le az embereket a villányi vasútállomáson, mert bár borfesztivál volt a településen- A MÁV állítja felkészült a tumultusra és nem ők hívták a rendőröket.
Szerző(k): Szabó DánielA Közbeszerzési Döntőbizottság (kdb) 8 millió forintra bírságolta a MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt.-t, a jegykiadó automatákra kiírt közbeszerzésen történt jogsértések miatt, továbbá megsemmisítette az eljárást lezáró döntést is. A határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaOktóber 4-17 között karbantartás miatt ideiglenesen bezár a Budapest-Déli pályaudvar. Ezalatt az idő a vágányokon, a váltókon, a forgalomirányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az alagút rézsűjén, a támfalakon, és a peronokon, dolgoznak. Módosul az érintett vasútvonalak menetrendje is - közölte lapunkkal a MÁV.
Szerző(k): Szepesi AnitaFélárú menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-Start azoknak, akik az augusztus 8. és 15. között zajló Sziget Fesztiválra utaznak. A kedvezmény igénybe vehető a budapesti Keleti, Nyugati és Déli pályaudvarra, illetve Kelenföld, Kőbánya-Kispest és Zugló állomásokra induló vonatokra, bármely belföldi állomásról - közölte lapunkkal a MÁV-Start.
Szerző(k): Szepesi AnitaIdén az első fél évben 10 százalékkal, több mint 210 ezerre nőtt a MÁV-Start által értékesített kerékpárjegyek száma, az ebből származó nettó árbevétel pedig mintegy 7 százalékkal emelkedett - közölte a vasúttársaság.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz európai fiatalok keddtől június végéig pályázhatnak ingyenes Interrail vasúti bérletre, hogy a DiscoverEU elnevezésű új uniós kezdeményezés keretében felfedezhessék a kontinenst - jelentette be hétfőn az Európai Bizottság (EB).
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Európai Unió következő, hosszú távú költségvetése 700 millió eurót különít el arra, hogy a következő hét évben a 18. életévüket az adott évben betöltő fiatalok kihasználhassák az unió ingyenes InterRail programját - mondta Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos csütörtökön Brüsszelben, magyar újságíróknak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz egy hónappal ezelőtt, menetrendváltáskor bevezetett, új kedvezményeknek köszönhetően lendületesen nő az internetes jegyvásárlás népszerűsége: december 8-tól január 7-ig 42 százalékkal többen váltották meg online a vasúti jegyet, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban. A jegykiadó automatáknál 12 százalékkal többen vásároltak jegyet - közölte lapunkkal a MÁV-Start.
Szerző(k): Szepesi Anita