A nagy jegybankok közül zárszóként tegnap a FED, majd a svájci jegybank is kamatot emelt. Könnyen lehet azonban, hogy itt véget is ért a szigorítás, amely miatt egy éve esnek a tőzsdék. Sőt a bankmentések miatt valójában már lazulnak a monetáris kondíciók.
Szerző(k): EconomxA hét végén nagy jegybankok olyan intézkedéseket tettek, amivel elkerülhetőnek vélték, hogy a Credit Suisse és más bankok megrogyása komoly feszültségeket okozzon a globális pénzügyi rendszerben. Jelentős dollárlikviditást biztosítanak a nemzetközi rendszerben. A dilemma marad, hogy lehet kamatot emelni, miközben repedezik a rendszer.
Szerző(k): EconomxÚgy tűnik, egyelőre elmarad az újabb globális gazdasági válság, ugyanakkor a bizonytalanság és a kockázat továbbra is nagy. Az OECD legfrissebb előrejelzése szerint a recesszió 2023-ban és 2024-ben is elkerüli a legfejlettebb országokat. A világszervezet ugyanakkor arra figyelmeztet, noha a növekedési kilátások bizakodásra adnak okot, egyelőre nem dőlhetünk hátra. Jó hír, hogy a tavaly rekordokat döntő energia- és élelmiszerárak stabilizálódnak, az infláció pedig csökken.
Szerző(k): Nagy KristófNagyot gyengült a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban viszonylag rövid idő alatt a forint árfolyama. Technikailag viszont az előtte lezajlott emelkedés olyan heves volt, hogy az a hosszabb távú kilátásokat pozitívvá változtatta.
Szerző(k): EconomxMég mélyebb gazdasági krízis várható, amennyiben ideológiai indíttatásból elvágják a kereskedelmi együttműködést az Európai Unió és Kína között, ezért továbbra is kulcsfontosságú a kölcsönösen előnyös, pragmatikus kapcsolat fenntartása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Varga CsengeAz amerikai kormány nem készül költségvetési forrásból kisegíteni a csődbe ment Silicon Valley Bankot (SVB), de igyekszik biztosítani a betétesek pénzét – közölte az Egyesült Államok pénzügyminisztere.
Szerző(k): Hercsel Adél2022-ben több mint hárommilliárd forintot költött a Magyar Vöröskereszt a menekültek ellátására, mondta a tavalyi évet értékelő sajtótájékoztatón Kardos István, a szervezet főigazgatója. Kiemelte: a háború miatt jelentősen megnőtt a keresőszolgálati tevékenységük is.
Szerző(k): Koncsek RitaA kormány ismét meghosszabbítja az intézkedést, 2016-óta van életben.
Szerző(k): EconomxAz ENSZ 250 millió dollárt (90,6 milliárd forint) különít el vészhelyzeti alapjából az „elfelejtett válságok”, elsősorban az éhínség fenyegette afrikai országok megsegítésére – jelentette ki szombaton az etióp fővárosban tartott sajtótájékoztatóján a világszervezet főtitkára.
Szerző(k): Economx