Továbbra is tart a műszaki mentés a Keleti pályaudvarnál vasárnap este történt baleset helyszínén. A vonatok emiatt más állomásokra érkeznek és máshonnan indulnak.
Szerző(k): G. É.Idén közel 121 ezren jelentkeztek a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A 2024-ben felvételizők nagy változást tapasztalhattak a korábbi évekhez képest, ugyanis az új felvételi rendszer alapján jelentősen megváltott a pontszámítás. Nem könnyű eligazodni, ezért összeszedtük, hogy mi változott, illetve milyen határidőket kell észben tartaniuk a jelentkezőknek.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz elmúlt évtizedek gazdasági változásai és a jegybankok szerepének átalakulása középpontba helyezték a növekedés és egyensúly fenntartásának fontosságát. Virág Barnabás, a jegybank alelnöke szerint a 2020-as évtized a korábban megszokott nyugalom helyett összetett kihívásokkal szembesítette a gazdaságokat. Kiemelte: a jegybankok számára a stabil növekedés és pénzügyi fenntarthatóság mellett a társadalmi, környezeti és területi kérdések is kulcsfontosságúvá váltak.
Szerző(k): Németh Tamás, Horváth BalázsEnnél a tárgynál is változtak a vizsgakövetelmények.
Szerző(k): T. E.A vállalkozói létet nem lehet tanulni, arra születni kell – mondta lapunk kérdésére Balogh Levente üzletember, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa, Magyarország 53. leggazdagabb embere. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsA közösségi közlekedésben is lesznek változások, mutatjuk, hogy mire kell figyelni.
Szerző(k): L. K.Áprilistól mindössze 100 forintba kerülhet a 30 napos, valamint a tanuló és nyugdíjas havi buszbérlet Kecskeméten az eddigi 1000 és 2300 forint helyett, amennyiben a közgyűlés ezt csütörtökön megszavazza.
Szerző(k): Zádori BenceA varsói kormányváltást követően, a töltőállomásain keresztül nálunk is jól ismert Orlen energiavállalatnál február 6-án szavaznak a felügyelőbizottsági változásokról.
Szerző(k): EconomxDigitális állampolgárság, PET-palackok visszaváltása, a túró rudi áfája, a gyerek után járó pótszabadság kedvező változása, kötelező elektronikus ingatlanvásárlás, emelkedő benzinárak és autópálya díjak, indul az eÁFA-rendszer, tanári béremelés, békéltető testületek megnövekedett hatásköre, módosuló cégtörvény – ezek a változások nagyon jelentős hatással lesznek az életünkre.
Szerző(k): Drávucz Péter