A brexittel az Egyesült Királyság legfőbb célja az volt, hogy megfékezzék az Európai Unió más tagállamaiból érkező bevándorlóáradatot. Ez sikerült is, közben azonban jelentősen nőtt az Európán kívülről az Egyesült Királyságba – legálisan és illegálisan – érkezők száma. Az egy hónapja hivatalba lépett kormányfő, a munkáspárti Keir Starmer valós megoldással nem tudott előállni, ahogy a 14 évig kormányzó konzervatívok sem. A megélhetési nehézségek miatt ráadásul a korábbi feszültségek is kiélezettebbé váltak. Ennek a problémahalmaznak a leképeződései az aktuális brit zavargások.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennFranciaország felfüggesztette az új-kaledóniai választási reformot, amely lángra borította a Párizstól több mint 15 ezer kilométerre fekvő tengerentúli területet, halálos áldozatokat és hatalmas gazdasági visszaesést okozva.
Szerző(k): V. G.Szükségállapotot hirdettek a Pápua Új-Guineát megrázó erőszakos zavargások és fosztogatások miatt.
Szerző(k): Kiffer AnnaJúlius elején még félő volt, hogy a francia idegenforgalom szereplőinek a zavargások miatti borús előrejelzései alapján, hogy akár 20-25 százalékos bevételkiesést is elszenvedhet az ágazat. Nos, ebből semmi sem lett, a francia idegenforgalom, mint kutya a vizet, úgy rázta le magáról a zavargások lehetséges negatív következményeit.
Szerző(k): Drávucz PéterAz asszony azt kérte, álljanak le a zavargók, miközben a hatóságok felháborodásukat fejezték ki az egyik külvárosi polgármester otthona elleni támadás miatt, amelyben családtagok megsebesültek. Macron a médiát hibáztatja.
Szerző(k): EconomxÉgő autóval törtek be egy polgármesterhez a napok óta tartó francia tüntetés résztvevői. A városvezető nem tartózkodott otthonában, felesége és egyik gyermeke azonban megsérült.
Szerző(k): EconomxFranciaország elnöke követelte, hogy az olyan közösségi média cégek, mint a fiatalok körében népszerű TikTok és a Snapchat távolítsák el a közzétett "legérzékenyebb tartalmakat", és közöljék a hatóságokkal azon személyek nevét, akik szolgáltatásaikat erőszakszervezésre használják.
Szerző(k): EconomxHeves zavargások kezdődtek Franciaországban miután egy tinédzsert megöltek a rendőrök Párizs egyik külvárosában. A francia elnök rendkívüli kormányülést hívott össze az éjszakai összecsapások után. Macron megpróbálja elkerülni a 2005-höz hasonló zavargásokat.
Szerző(k): EconomxA Dominion rágalmazási perének lezárulta után, egy kiszivárgott szöveges üzenetben Tucker Carlson egy „antifa srác” erőszakos támadását mutatta be, akit egy trumpista fiúkból álló csoport bántalmazott. A sztárműsorvezetőt kritikusai korábban többször is azzal vádolták, hogy bagatellizálja a fehér nacionalista erőszakot.
Szerző(k): Horváth Tibor