A kormány ösztönző intézkedései ellenére úgy tűnik, maga a kínai elnök sem igazán hisz abban, hogy a gazdaság újra életre kel. Az intézkedések óta tartott első nagyobb volumenű beszéde legalábbis erről tanúskodik.
Szerző(k): Zádori BenceTöbb mint 45 ezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg augusztus 20-án.
Szerző(k): Z. B.A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozatból kiderült, Orbán Viktor miniszterelnök hozzányúlt a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékhoz, a Központi Maradványelszámolási Alaphoz, és a Rezsivédelmi Alaphoz - több mint ötvenötmilliárd forintot csoportosított át.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Debrecen 2030 program részeként a város repterének a komplex felújítását tervezik. Az állami támogatásból megvalósuló projekt keretében új kifutópálya, utasterminál és general aviation épül majd. A Debrecen Airport Kft. vezetői a felújítást után évi 2-3 millió utasra számítanak.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA kormány elfogadta és hamarosan az Országgyűlés elé terjeszti az Egyesült Arab Emírséggel kötendő gazdasági együttműködésről szóló megállapodást.
Szerző(k): EconomxA kormány mert kisebbet álmodni, de továbbra is eltökéltnek tűnik a fertőrákosi Fertő Part projekt megvalósítása mellett.
Szerző(k): Sánta AndrásAz EU állami támogatásokat nyújt a gyáraknak, a zöld technológiák gyártásának jegyében.
Szerző(k): Vizvári CsengeA magyar építőipar főszereplői szerint valóra válik a szomorú jóslat, és az eddigi zuhanás után 2024-ben mélypontra kerül a szektor. A maxi-Dubaj árnyékában egyelőre nem tudni, hogy mit tud lépni a magyar kormányzat a magyar építőipari vállalkozások érdekében, akiknek a háromnegyede rosszabb üzleti évre számít 2024-ben az ideinél.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA kormányzat mégsem szeretné kivezetni az országból a külföldi cégeket, vagyis nem értenek egyet Lázár Jánossal, aki szerint Magyarországon semmi keresnivalója külföldi építőipari vállalatnak. Ugyanakkor van egy fontos kormányzati elvárás Lázár János felé.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba