Megegyeztek az érvényben lévő bérmegállapodás idei évre vonatkozó új feltételeiről a szakszervezetek, a kormány és az állami cégek vezetői – tudta meg a Napi.hu. Az állami vállalatok dolgozói az eddigi gyakorlattól eltérően fix összegű béremelésre számíthatnak, sokak fizetése az inflációt meghaladóan nő idén.
Szerző(k): Nagy KristófA jövő héten indulnak az egyeztetések az állami közszolgáltató cégeknél, MÁV-nál, a Volánnál, a Magyar Postánál és az állami közműveknél a fizetések idei rendezéséről – értesült a Napi.hu. Információink szerint a 2021-ben megkötött bérmegállapodás alapján az idei évre tervezett 5 százalékos béremelés helyett átlagosan 15-16 százalékkal nőhet az érintett munkavállalók fizetése. A felek gyors megegyezésre számítanak.
Szerző(k): Nagy KristófNapirendre kerül a jövő év elején az állami közszolgáltató cégeknél a fizetések rendezése, így a munkavállalók nagyobb béremelésre számíthatnak 2023-ban, mint a 2021-ben megkötött bérmegállapodás szerinti 5 százalék – tudta meg a Napi.hu. Az érdekképviseletek szerint az inflációt és a minimálbérek emelkedését figyelembe véve kell rendezni a vasutasok, a buszosok, a postások és a víziközművek dolgozóinak fizetését. Úgy tudjuk, a munkáltatók és a kormány is nyitott a megállapodás felülvizsgálatára.
Szerző(k): Nagy KristófA kormány korábbi döntésének megfelelően november 17-én bejegyezték és megalakult a Nemzeti Tőkeholding Zrt. Ezzel egy központilag irányított, állami hátterű finanszírozási rendszer jön létre, amely hozzájárul, hogy mintegy ezer milliárd forintnyi új forrás kerüljön a gazdaságba – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki irányítja az új finanszírozási rendszert és felügyeli a 65 meglévő állami hátterű tőkealapot.
Szerző(k): Domokos ErikaAz MVM Optimum Zrt. megállapodást írt alá a világításkorszerűsítéssel foglalkozó Sysco-Lux Kft. 60 százalékos részesedésének megvásárlásáról - közölte az MVM kommunikációs cége szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaMiután a második csődegyezségi ajánlatot is elutasította a legnagyobb hitelező, az állami Eximbank, sikertelenül zárult a fényforrásgyártó Tungsram vállalat csődeljárása, elindul a felszámolási eljárása. Az Eximbank volt az, amely májusban inkasszót nyújtott be a cég számláira. A Tungsram a felszámolás alatt is termelne és reménykedik még a hitelezői egyezségben. Bejelentettek 750 fős csoportos létszámleépítést, de a cég szerint ez "nem végleges a döntés, a végrehajtása nem kötelező".
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében, az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként pedig 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be - tájékoztatta a vállalat pénteken az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaA többségi állami tulajdonban lévő Rába Nyrt. a közgyűlés jóváhagyásával eladja a Rábaring tesztpályát - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett határozatban.
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egy XI. kerületi, egykor kormányzati szerveknek is otthont adó irodaházban árverez el ingatlanokat, egy volt nyomdát és irodahelyiségeket, egymilliárd forint kikiáltási áron.
Szerző(k): Domokos Erika