Szédítő, sokmilliárdos nyeremények várják ezen a héten a hazai ötös- és hatoslottókon, valamint az európai Eurojackpoton fogadókat. A lottólázat a Szerencsejáték Zrt. plusz akciókkal és nyereményekkel fokozza. A magyarok nem is hagyják cserben az állami szerencsejáték-szervezőt, amely tavaly tíz százalékos bővüléssel, 542 milliárdos rekordforgalmat ért el.
Szerző(k): Domokos ErikaÁtadták az elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozó, állami tulajdonú BM Heros Zrt. kaposvári gyártóközpontját. A cég mentőket és buszokat is gyárt.
Szerző(k): Domokos ErikaÉrzékelhetően erősödik az állam gazdasági szerepvállalásának támogatottsága a feltörekvő európai térségben, és a jelenséget erősíti a koronavírus-válság is - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden ismertetett éves helyzetértékelésében az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz MVM Csoport tulajdonába került a német energetikai cég, az Enexio magyarországi vállalata és két kínai leányvállalata is - jelentette be Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter, aki ennek költségéről nem beszélt. Az állami MVM egy cseh vállalatot is vett.
Szerző(k): Csernátony CsabaIdén már 479 milliárd forint költöttek a költségvetésből az állami cégek feltőkésítésre, alapítására, vagy magáncégek megvásárlására - írta a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyar állami Eximbank 700 millió dolláros (214 milliárd forint) hitelkeretet nyit a magyar cégek számára, hogy beruházásokat hajtsanak végre Szaúd-Arábiában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Domokos ErikaMásfél évvel ezelőtt lett a paksi távhő üzemeltetéséért is felelős cég közvetett tulajdonosa Mészáros Lőrinc. Az állami paksi atomerőműnek is dolgozó D. C. Therm Üzemi Kft. tavaly 469 millió forint nyereséget termelt, amit ki is fizettek osztalékként a tulajdonosnak - derül ki az Mfor.hu cikkéből.
Szerző(k): Domokos ErikaA korábban földfelszíni műsorterjesztéssel foglalkozó állami Antenna Hungária Zrt. már műsorokat is gyártat, nem csak állami rendezvényeket szervez milliárdokért. Az 5 perc angol TV című online műsorért például percenként egymillió forintot fizettek - derítette ki a 24.hu
Szerző(k): Domokos ErikaA Szerencsejáték Zrt. 542,6 milliárd forint árbevételt és több mint 27,5 milliárd forint adózott eredményt ért el 2019-ben, az EBITDA mutatója pedig 35,5 milliárd forintra nőtt - közölte hétfőn az MTI-vel a nemzeti szerencsejáték-szervező, amely tavaly 114,4 milliárd forinttal járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához, különböző adók, járulékok, díjak, osztalék formájában.
Szerző(k): Domokos Erika