Minden negyedik embert ért valamilyen káresemény a lakása felújítása vagy építkezés során. Van olyan, akinek több millió forintos kára is keletkezett, mondta Markovich Béla. A Mapei építőipari bizalmi indexe idén 3,6 ponton áll, az előző évi 3,35 pont után. A kontármunkák nagy részét az ácsok végezték.
Szerző(k): Koncsek RitaMiközben minden épeszű ember az Ukrajnában pusztító háború végét várja, van olyan gazdasági szektor, ahol drágulással számolnak a harcokat követő években. Ukrajna újjáépítéséével a kontinens építőipara nemcsak a dolgos kezeit, hanem az alapanyagait is elveszítheti, a kérdés az, hogy sikerül-e nekik az ukrajnai beruházásokból részesedést szerezni.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz elemzők által várt csökkenéssel szemben augusztusban havi és éves összevetésben is növekedést regisztráltak az Egyesült Államokban.
Szerző(k): Gulyas ÁbelValakinek csak álom az új otthon, mások pedig simán kiadnak négyzetméterenként hárommillió forintot is egy új fővárosi, vagy balatoni lakásért. Eközben már a nagy ingatlanfejlesztők is kénytelenek lehajolni az egymilliárdos munkákért, kiszorítva a piacról a közepes cégeket. Hüse Istvánnal, a Magyar Ingatlanberuházó Zrt. vezérigazgatójával ezekről is beszélgettünk, de arról is, hogy milyen kiút van ebből a helyzetből.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaNem igazán sikerül felpörögnie az építőiparnak.
Szerző(k): Z. B.A múlt héten a kiskereskedelem stagnálásáról közölt adatokat a KSH, valamint a második negyedéves GDP számok is nyilvánosságra kerültek. A héten itthon az augusztusi inflációs adatok mellett az államháztartás helyzetéről, valamint az iparról és az építőiparról is fontos információk érkeznek majd, Európában pedig az EKB kamatdöntése tartja izgalomban a piacokat.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz ifo gazdaságkutató intézet felmérése szerint a német vállalatok közel 6 százaléka csökkentette az irodahelyiségeinek számát, mert egyre többen dolgoznak távmunkában.
Szerző(k): Z. B.A kormány igyekszik az építőipar felé terelni a fiatalokat.
Szerző(k): EconomxAz építőipar visszaesésével párhuzamosan bezuhan a lakáspiac is. Az elemzők szerint 2024-ben még a tavalyinál is kevesebb lakás épülhet Magyarországon, így nem látni, hogyan lesz ebből kilábalás.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba