A következő hónapokban is folytatódhat a munkanélküliségi ráta csökkenése - vélik a piaci elemzők. A magas bérdinamika húzza a GDP-t és az inflációt is.
Szerző(k): Domokos LászlóA piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul, 0,9 százalékon hagyta az alapkamatot az MNB monetáris tanácsa (MT). Szeptemberben azonban már valami történhet.
Szerző(k): Domokos LászlóGyorsan nőttek a bérek az idei első félévben - a piaci elemzők szerint a két számjegyű dinamika egész évben kitarthat.
Szerző(k): Domokos LászlóA piaci elemzők egyelőre nem aggódnak a magyar gazdaság lassulása miatt, ezzel együtt nem várnak 2017 egészében 4 százalékos növekedést.
Szerző(k): Domokos LászlóAnnyira kevés az állástalan, hogy innét már aligha mehet érdemben lejjebb a munkanélküliségi ráta - vélik a piaci elemzők.
Szerző(k): Domokos LászlóMájusban a vártnál magasabb, 913 millió euró többlet keletkezett a külkereskedelemben. A következő hónapok is megnyugtatóan jó számokat hozhatnak az elemzők szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóA piac által vártnál jobban nőtt a kiskerforgalom májusban. Idén az év egészében 4-5 százalékkal nőhet az ágazat.
Szerző(k): Domokos LászlóA várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot a monetáris tanács (MT).
Szerző(k): Domokos László