A jövőben a 13. havi nyugdíj igénybevételének feltétele lenne, hogy tárgyév februárjában nyugdíjas legyen az illető (szemben a korábbi szabállyal, amely az előző év utolsó napját határozta meg), ez pedig szűkítés. Az erre vonatkozó javaslat a parlament előtt fekvő, még el nem fogadott költségvetést megalapozó törvénytervezetben szerepel.

Ez a módosítás a januárban elhunytak hozzátartozóit kizárná a juttatásból

– írja a 24. hu.

A jelenleg hatályos szabályozás szerint a januárban elhunyt nyugdíjassal közös háztartásban együtt élt

kérelemre felvehette a januárban elhunyt nyugdíjas tárgyévi 13. havi nyugdíját a halál napjától számított egy éven belül. Az új szabályok szerint viszont

2025-től már csak a tárgyév februárjában elhunyt nyugdíjasok hozzátartozói vagy örökösei kérhetnék a 13. havi nyugdíj kifizetését (a januárban elhunytak rokonai tehát elesnének ettől a lehetőségtől), ha az még nem történt meg.

A javaslat azzal összefüggésben kerülne be a jogszabályba, hogy megerősítenék a 13. havi nyugdíj februári kifizetésének eddigi gyakorlatát, vagyis rögzítenék, hogy ezentúl mindig februárban fog érkezni a 13. havi nyugdíj.

Az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva azt mondta: amennyiben jövő januárban is nagyjából annyian halnak meg a 65 év felettiek közül, mint az idén, akkor

a költségvetés nagyságrendileg 2,15 milliárd forintot spórolhat meg, ha a jövő januárban elhunytak után már nem teszik elérhetővé a 13. havi nyugdíj felvételét.

A büdzsé tervezete alapján egyébként 13. havi nyugdíjra és ellátásra 2025-ben összesen 535 milliárd forintot fordítanának, ebből a nyugellátásban részesülőknél 487,1 milliárd forintot terveztek a plusz egy havi nyugdíjra. Tehát a teljes összeg 0,44 százalékáért „hajolna le” a kormány azzal, hogy szigorítana a 13. havi nyugdíj igénybevételén a januárban meghaltak kizárásával.

Ez kicsinyes, pitiáner, jelentéktelen, érzéketlen spórolás a kormány részéről

– mondta Karácsony Mihály.