A szerb gazdasági sajtóban mondhatni bombaként robbant a hír: a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) tavalyi pénzügyi mérlege köszönőviszonyban sincs azzal, amit február elején közölt az olajvállalat. Miközben a Mol már az utolsó simításokat végzi a vételáron és az amerikai alkun, Belgrádból váratlan „korrekció” érkezett.
Dupla bukta: vegyipari kolonc rántotta mélybe a szerb olajóriást
A történet ott kezdődik, hogy február elején a NIS még arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a 2025-ös évet 5,6 milliárd dináros (mintegy 47,8 millió eurós) nettó veszteséggel zárta. Már ez is sokkoló volt, hiszen 2009, az orosz Gazprom Neft hatalomátvétele óta nem láttak ilyen vörös számokat a cégnél.
Azonban a szerb Nova Ekonomija által kiszúrt, a Gazdasági Regiszterek Ügynökségének honlapján frissen közzétett hivatalos pénzügyi jelentés akár hidegzuhanyként is hathat: a valós nettó veszteség 12,23 milliárd dinár, azaz nagyjából 104,5 millió euró (közel 41 milliárd forint). A veszteségadatok körüli zavart a teljes NIS-csoport konszolidált eredménye és az anyavállalat, a NIS a.d. egyéni mérlege közötti jelentős különbség okozza. Miközben a cégcsoport szintjén „csak” 5,6 milliárd dinár a hiány, az anyavállalat 12,2 milliárdos bukását elsősorban a HIP Petrohemija leányvállalat katasztrofális, önmagában is 10,3 milliárdos mínusza, valamint a bolgár és román piacokon végrehajtott eszközleírások húzták a mélybe.
A Mol számára ez a hirtelen jött transzparencia aranyat érhet az alkufolyamatban, hiszen a feltárt strukturális problémák és a vegyipari kolonc tovább gyengítik az orosz eladó pozícióját a végső vételár kialakításakor.
Ez a pénzügyi tisztulás bár fájdalmas Szerbiának, valójában megágyaz a magyar óriás „mentőcsomagjának”, amellyel a szankciós szorításból kimentheti a térség meghatározó olajvállalatát.
– írja a Vreme.
Miért fájhat ez nagyon Szerbiának?
A NIS nem egyszerűen egy cég: ez a szerb ipari termelés 15 százaléka. Ahogy a helyi elemzők fogalmaznak: „Ha a NIS köhög, az egész gazdaság megbetegszik.” A pancsovai finomító tavaly év végi leállása – amit hivatalosan karbantartással, valójában a szankciók miatti alapanyag-ellátási zavarokkal magyaráztak – mechanikusan emésztette fel a szerb GDP-növekedés jelentős részét. A koksz és kőolajszármazékok gyártása decemberre gyakorlatilag a minimális szintre esett vissza. A szakértők szerint a NIS gyengélkedése nélkül a szerb gazdaság 3 százalék felett bővülhetett volna, ehelyett meg kellett elégedniük a 2,2 százalékkal.
Vučić és a 250 dináros blöff
Eközben a szerb politika hozza a formáját: Aleksandar Vučić államfő a tőle megszokott politikai dramaturgiával készíti fel a lakosságot a legrosszabbra, hogy aztán persze megmentőként tűnjön fel.
Pár napja még azzal riogatta a szerb autósokat, hogy a gázolaj ára a 250 dinárt (kb. 850 forint) is meghaladhatja. Aztán hősiesen bejelentette: az eurodízel ára marad 212 dinár körül. A mondhatni bevett politikai manőver azonban nem fedi el a valóságot: a szerb üzemanyagárak a hatósági árplafon ellenére is az egekben vannak, a kis kutak pedig, amelyeknek nincs közvetlen szerződésük a NIS-szel, már a csőd szélén tántorognak.
Miért harap rá a Mol mégis?
Hernádi Zsolt legutóbb március 24-ét jelölte meg a teljes zárás határidejeként. Az OFAC épp a napokban hosszabbította meg a NIS működési engedélyét április 17-ig, ami egyértelmű jelzés: a háttérben zajló tárgyalások a célegyenesben vannak. A januári hírekben emlegetett hihetetlenül jó vételár már eleve kalkulálhatott a NIS problémáival, hiszen a Mol elemzői vélhetően pontosan látták a tátongó lyukat a kasszában, ami döntő alkualapot jelentett a Gazprom Nyefttel szemben. Ebben a játszmában a profitabilitásnál többet nyom a latba az amerikai adminisztráció jóváhagyása; az OFAC-cal folytatott egyeztetések azt jelzik, hogy Washingtonnak az orosz befolyás balkáni kiszorítása prioritás. A tranzakció végén felálló magyar-arab közös vállalat így nemcsak egy finomítót és kúthálózatot nyer, hanem gyakorlatilag a teljes szerb energiapiac feletti kontrollt is megszerzi. Ezzel a Mol képessé válik arra, hogy a pancsovai finomítót végleg leválassza az orosz nyersanyagról, és a magyarországi krízis árnyékában egy új, stabilabb régiós ellátási láncot építsen ki.
Bár a pancsovai finomítót eredetileg orosz kőolajra optimalizálták, a Mol a százhalombattai tapasztalataira és az Adria-vezeték szabad kapacitásaira építve technikailag képes a tengeri forrásokból származó nyersanyaggal kiváltani a vezetékes ellátást. Ez a stratégiai átállás ugyan rövid távon növelheti az előállítási költségeket, de a Barátság vezeték körüli csetepaté bebizonyította, hogy a drágább tengeri szállítási útvonal még mindig kifizetődőbb a geopolitikailag sebezhető és bizonytalan orosz importnál.
A dupla veszteségről szóló hírek bár kellemetlenek, valószínűleg nem fogják felrobbantani az üzletet. Sőt, Szerbiának most minden eddiginél nagyobb szüksége van egy tőkeerős, szakmai befektetőre, aki képes kihúzni a NIS-t a szankciók és a technológiai elavulás mocsarából.
A március 24-i határidő közeleg. A Mol egy olyan pillanatban lép, amikor a NIS alkupozíciója a mélyponton van – ez pedig a legjobb alkalom arra, hogy a magyar cég hosszú távú stratégiai előnyt kovácsoljon az ijesztő veszteségből.
