Még a vádemelési szakaszig sem jutott el az Alexandra-ügy, amelyben az érintettek szerint Matyi Dezső és cége 3,5 milliárd forinttal károsította meg a magyar könyvkiadókat. Galambos Ádám, a Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint ez az igazságszolgáltatás súlyos kudarca, és különösen fájó, mert az egyértelmű bizonyítékok ellenére is simán elsétálhat a tettes. A rendőrség azzal indokolta a nyomozás megszüntetését, hogy a rendelkezésére álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése – írta meg az Index.
A nyolc éve húzódó ügy még a vádemelési szakaszig sem jutott el.
Galambos Ádám szerint egyértelmű, hogy valakivel nagyon jóban kell lennie ahhoz Matyi Dezsőéknek, hogy egy ekkora bűncselekményt ilyen könnyen megússzanak. A könyvkiadó emlékeztetett, Matyi Dezső volt a Pécsi Direkt Kft. , az Alexandra-ház, amelyet teljes egészében átadott Stotz Gyulának, ezért a rendőrség szerint Matyi már nem vonható felelősségre, Stotz pedig azért nem, mert vélhetően ő ténylegesen nem is követtek el bűncselekményt.
Nálunk, a kiadónál nagyjából olyan 3-3,5 millió forint kár keletkezett emiatt, ami egy ekkora vállalkozásnál jelentősnek számít, főleg úgy, hogy abban az időben több kiadónak már alapból is hitelt kellett felvennie a fennmaradáshoz
– mondta Galambos Ádám, aki hozzátette, már ügyvédhez is fordultak, nem adják fel, mert úgy érzik megint hülyének nézik a magyar kiadókat.
Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb port kavaró botránya volt a 2016-ban kirobbant, Alexandra könyvkiadót érintő ügy, amelyben a károsult kiadók szerint 3-3,5 milliárd forinttal károsította meg őket összesen a Pécsi Direkt Kft. akkori feje, Matyi Dezső.
Csődbűncselekmény miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága 2015 áprilisa óta folytatott nyomozást az Alexandra-hálózatot felépítő cég, a – 2015 márciusa óta felszámolás alatt lévő – Pécsi Direkt Kft. és több kapcsolt vállalkozása, így a 2014-től a nagykereskedelmi tevékenységet továbbvivő Könyvbazár Kft. és a kiskereskedő Rainbow Üzletlánc Kft. érintettségével. A Pécsi Direkttel szemben mintegy száz hitelező kilencmilliárd forintos követelését vette nyilvántartásba a cég kijelölt felszámolója, a Kvantál Kft.
A felszámoló korábbi megállapítása szerint az Alexandra vagyonát átjátszották új cégekbe (a Könyvbazárba, a Könyvbazár-tulajdonos Matias-Borászat Kft.-be, a Rainbow-ba és a Rainbow-résztulajdonos Wolf-CRS Kft.-be).
„Törvénytelen módon kimenekítették a vagyont a csődközelbe jutott könyvesbolti és könyvkereskedelmi hálózatból, úgy, hogy a beragadt hitelezők kielégítésére semmilyen érdemi eszköz nem maradt” – írta az ügyről akkoriban az Economx.
Az Alexandra boltokat 2014-től könyvekkel ellátó Könyvbazár és a boltokat üzemeltető – 2016 szeptemberében 50 százalékban új tulajdonoshoz került – Rainbow között 2016 végén, 2017 elején elszámolási vita alakult ki; ehhez kapcsolódóan indulhatott nyomozás 2017 februárjában sikkasztás bűntettének gyanúja miatt. A Fővárosi Főügyészség cégnevek említése nélkül akkor azt közölte, hogy az ügy bizományosi szerződés alapján átvett áruval, könyvkészletekkel kapcsolatos. 2017 folyamán több károsult kiadó is feljelentést tett a Könyvbazár ellen.
A többmilliárdos tartozással bedőlt Alexandra könyvkereskedelmi hálózattal kapcsolatban az elmúlt években így adóhivatali, ügyészségi és rendőrségi nyomozások is indultak, ám az évek csak teltek, vádemelésig mégsem jutottak el az ügyek.