Egy amerikai szakértői testület szerint a mellrákszűrést 50 éves kor helyett már 40 éves korban el kellene kezdeni a nőknél, mivel egyre több negyvenes éveiben járó nőnél diagnosztizálnak mellrákot – írja az Euronews.
Az amerikai kormány által finanszírozott független szakértői csapat azt javasolta, hogy a nők 40 éves kortól kezdve minden második évben menjenek el mellrákszűrésre. A Nemzeti Rákintézet adatai szerint 2015 óta évente két százalékkal nőtt a mellrák aránya a negyvenes éveikben járó nők körében, és szűrővizsgálattal a korai stádiumban felfedezett mellrák jól gyógyítható.
Kapcsolódó
Magyarországon is hasonló a helyzet, drámaian nőtt a mellrákkal diagnosztizált 50 év alattiak száma. 2011 és 2019 között 30 százalékkal több nőről derült ki, hogy emlődaganata van. Jelenleg a magyarországi döntéshozók asztalán van egy javaslatcsomag, ami a mammográfiás szűrések új protokollját tartalmazza, erről itt írtunk bővebben.
Magyarországon jelenleg a nők 45-65 koruk között kétévente egyszer személyes, nevére szóló levél útján kapnak meghívást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott mammográfiás szűrővizsgálatra.
Az új javaslat szerint 40 éves kortól már elérhető lenne a NEAK finanszírozott szűrés.
Az Eurostat 2021-es adatai szerint Dánia, Finnország és Svédország állt az első helyen az emlőrák szűrés terén az Európai Unió (EU) tagállamai között, ahol az 50 és 69 év közötti nők 80-83 százaléka vett részt mammográfiás vizsgálaton az elmúlt két évben. Málta és Szlovénia 77,8 százalékkal, illetve 77,2 százalékkal szorosan mögöttük következett. Bulgáriában, Cipruson, Szlovákiában, Magyarországon és Lettországban volt a legalacsonyabb a mellrákszűrésben részt vett nők aránya: 20,6 százalék és 30,8 százalék között mozgott.
A 100 ezer lakosra jutó mammográfiás készülékek elérhetősége Görögországban és Cipruson volt a legmagasabb, 7,1, illetve 5,9 készülékkel. Majd Belgium, Olaszország és Horvátország 3,3 és 3,6 géppel áll a rangsorban. Németországban, Franciaországban, Romániában és Lengyelországban volt a legalacsonyabb a mammográfiás készülékek száma: 0,5 és 1,1 készülék jutott százezer lakosra – írja az Eurostat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!