A magyar csapat megúszta a megnyitót - na nem fizikális formában, hiszen a hajón, amelyen a mi versenyzőink „vonultak fel”, nem volt egyetlen fedett rész sem. Így a hajóutat végig esőben tette meg a csapat azon része, akik részt akartak venni a megnyitón. A francia rendezők által biztosított esőköpeny lényegében semmilyen védelmet nem biztosított a szakadó esőtől.

A hajóról leszállva a csapat egyöntetű véleménye volt, hogy minél hamarabb vissza kell térni a faluba, hiszen a vizes ruhákban a további állásnak már túl sok értelme nem volt. Így megúsztuk azt, hogy megbetegedjen bárki is.

Indulj a versenyedre metrón

Szerencsére a megnyitóról való visszaút viszonylag rendben volt. Ennek ellenére igazak azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy a versenyzők utaztatása komoly kívánnivalókat hagy maga után. A legrosszabbul a női vízilabda csapatunk járt, mivel értük nem érkezett meg egyik edzésük után az a dedikált shuttle-járat, amely elvben értük ment volna. Fontos tudni, hogy a csapatok külön buszokat kapnak, nekik nem kell a menetrend szerinti irányjáratokra várniuk. 90 perc elteltével már a faluból próbáltuk szervezni a hazautat, de végül is sikerült megoldani a problémát.

Az első napok után általános tapasztalat, hogy azokra a versenyhelyszínekre, amelyek a városban vannak érdemesebb metróval utazni, mint az irányjáratokkal, amelyek bennragadnak a párizsi forgalomban.

A másik kritikát is vissza lehet igazolni: az olimpiai faluban lévő étkezdében valóban hiányzik a változatosság, kevés a húsétel. Ha pedig valaki főidőben megy étkezni az egyébként 24 órán keresztül nyitva tartó kantinba, azzal is szembesülhet, hogy nem vagy nem megfelelően pótolják a többi sportoló által elfogyasztott ételt. Ezen a csapatiroda nem nagyon tud segíteni: a saját kis helyiségében inkább csak snackek találhatóak. Persze, a müzli szeletek, zabpehely és a kávé kifejezetten jó azoknak, akik mondjuk kora reggel indulnak a versenyekre és nem kell elmenniük külön étkezni.

Legértékesebb vagyontárgy: a kerékpár

Merthogy a közlekedés az olimpiai falun belül is neuralgikus, de főleg azért, mert a sportszerűség itt nem igazán dívik az egymással időlegesen együtt élő lakótársak között. A falun belüli eljutást könnyítendő a szervezők kerékpárokat helyeztek ki, ám ezeket egyre többen kisajátítják: napról-napra nő a lelakatolt bringák száma, de arra is láttunk már több példát, hogy valaki leszerelte a nyerget a bringáról, hogy más ne tudja használni. Hogy milyen értéke van ennek az ősöreg közlekedési eszköznek, arra jó példa lehet, hogy a hét elején az egyik önkéntesünk egy másik nagy csapat épülete elől hozta vissza a magyar csapat saját maga által kivitt – s kellőképen magyar színekbe díszített, így a faluban lévő kerékpároktól messze eltérő – egyik Csepel bicajunkat, merthogy az alatt a néhány pillanat, amíg őrizetlenül hagytuk elég volt, hogy elvigyék.

Hihetetlen helyszínek

A versenyek helyszínén kevesebb a probléma, ami pedig a magukat a helyszíneket illeti -  lenyűgözőek. A lovasversenyeket Versaillesben bonyolítják, a strandröplabda meccsek az Eiffel torony lábánál, Mars-mezőn, a Grand  Palace monumentális üvegkupolája pedig azt gondolom, a tévéközvetítésben is kiválóan mutat. A szerdán elrajtoló triatlon verseny közvetítése nyomán pedig azt gondolom, mindenki megértette, miért is volt annyira fontos a szervezőknek, hogy a Szajnában lehessen megrendezni az úszást - mert így a verseny szinte végig Párizs központjában az ikonikus épületek között kanyarogva volt lebonyolítható. 

Ha már triatlon. Fel kellett készülnünk arra, hogy reggel 4:00 órakor születik döntés arról, hogy megrendezik-e a versenyeket. Épp ezért a triatlonos csapat a verseny előtti 2 napban már kiköltözött a St Denis-ben lévő olimpiai faluból és az úszás startjától pár percre lévő szállodában pihenhettek és készülhettek. 

Saját szurkolói zóna

A csapat egyébként összetart: azok, akiknek épp nincs versenyük és nincsenek edzésen, általában együtt szurkolnak a többi magyarnak. A szállásnak helyet adó épületben az udvaron is kialakítottuk saját „szurkolói zónánkat”, ahol általában jól telik az idő. Fontos tudni, hogy a játékosok akkreditációja csak a saját versenyhelyszínükre jó, az egyéb eseményekre igényeik alapján próbált a csapatiroda jegyeket szerezni, de ez nem mindenhol volt lehetséges. Bár nem magyar érdekeltségű, de a Nadal-Djokovics meccset annyian akarták megnézni, hogy már azokat a hivatalos személyeket sem tudták beengedni, akiket egyébként az all acces akkreditációjuk volt.

Az úszás esti döntőire még nehezebb bejutni, ezekhez is plusz belépőre van szükség az akkreditációs kártya mellé, akár sajtóról, akár hivatalos személyről van szó. Épp ezért

a saját szurkolói zónánk megtelt szerdán este, az „ezüstnapon", s persze hatalmas volt a szurkolás csütörtökön is, amikor Kós Hubert megszerezte a csapat első olimpiai bajnoki címét. 

Kiköltözők, beköltözők

Keddtől megindult a turnusváltás is az olimpiai faluban lévő magyar szálláshelyen. Az első versenyzőink már hazautaztak, miközben még szép számmal érkeznek, azok akiknek a versenyei a következő napokban kezdődnek.

Bár előzetesen le kellett adni a forgatási menetrendet - épp azért, hogy legyen kellő segítségünk arra, hogy a kiköltözők után teljesen kitakarított helyek várják a frissen érkezőket. A gyakorlati tapasztalat szerint persze ebben sem érdemes várni a szervezőkre, így leginkább a csapatiroda munkatársai és magyar csapathoz rendelt önkéntesek készítik fel az apartmantokat - reméljük az újonnan érkezők elégedettségére.

A szerző, Pignitzky Dorottya, a MOB sportszakmai főmunkatársa, a párizsi csapatiroda tagja