A német sportruházati óriás Adidas bejelentette szerdán, hogy több mint 30 év óta az első veszteséges évét könyvelte el, egyúttal figyelmeztetett, hogy az észak-amerikai eladások ismét csökkenni fognak, mivel az amerikai sportruházat-kiskereskedők az elmúlt időkben felhalmozták készleteiket.
Tehát hiába gyárt sok ruhát az Adidas, nem fog több termék fogyni, mert már most is dugig vannak az amerikai raktárak – olvasható a Reuters cikkében.
Az Adidas azóta próbál talpra állni, hogy 2022-ben megszakította a kapcsolatot Kanye Westtel, és felfüggesztette a rendkívül jövedelmező Yeezy tornacipő értékesítését.
Bjorn Gulden vezérigazgató első évében újraindította a Yeezy tornacipők értékesítését, hogy a rajtuk maradt készleteket kiürítse, miközben igyekezett fellendíteni a népszerű termékeket, például a Samba és Gazelle cipőket, illetve próbálta javítani a kiskereskedőkkel való kapcsolatokat.
Az Adidas részvényei az átvétele óta fellendültek, a Nike és a Puma részvényeit is felülmúlták.
„Bár messze nem elég jó, de 2023 valamivel jobban zárult, mint amire az év elején számítottam” – mondta Gulden.
Észak-Amerika azonban továbbra is gyenge lesz a cég számára, az Adidas arra számít, hogy az eladások idén mintegy 5 százalékkal csökkennek. Az alacsonyabb kereslet és a magas raktárkészlet az Egyesült Államokban megterhelte a sportruházatot és termékeket gyártó vállalatokat, a márkák pedig a készletek kiürítése érdekében árengedményeket adtak a termékekre.
Az Adidas közölte, hogy az észak-amerikai eladások 21 százalékkal csökkentek a negyedik negyedévben és 16 százalékkal az év egészében.
Az Adidas részvényei 1 százalékkal csökkentek reggel 9.30-ig.
Összességében az Adidas azt várja, hogy a mögöttes üzletág – a Yeezy kivételével – 2024-ben javulni fog, a második félévben pedig kétszámjegyű növekedés várható.
A német vállalat arra törekszik, hogy visszaszerezze piaci részesedését a riválisaitól, még akkor is, ha a fogyasztók általános étvágya a sportruházat iránt csökken. A Nike a múlt hónapban bejelentette, hogy a kereslet gyengülése miatt a költségek csökkentése érdekében a teljes munkaerő 2 százalékát, azaz több mint 1600 embert elküld.
„A dolgok egyértelműen jó irányba haladnak az Adidasnál, mióta Bjorn Gulden átvette az irányítást” – mondta Thomas Joekel, az Union Investment portfóliómenedzsere. „A márka értéke növekszik, ami abból is látszik, hogy már kevesebb terméket kell árengedménnyel értékesíteni” – tette hozzá.
Szerdán az is kiderült, hogy
az igazgatótanácsa változatlan, részvényenként 0,70 eurós osztalékot javasol
a 2023-as teljesítményre, annak ellenére, hogy a nettó veszteség 58 millió euró volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!