Az osztrák történelem leghosszabb kormányalakítási időszaka után véget ért a politikai bizonytalanság nyugati szomszédunkban: hétfőn hivatalba lépett az ÖVP-ből, az SPÖ-ből és a NEOS-ból álló hárompárti koalíció 13 új miniszterrel és hét államtitkárral, 155 nappal az őszi választások után.
Ausztria szövetségi kormányát mostantól az Osztrák Néppárt képviseletében Christian Stocker (ÖVP) kancellár irányítja, míg az alkancellári címet a Szociáldemokrata pártból Andreas Babler alkancellár (SPÖ) viseli.
Alexander Van der Bellen államfő szerint az új kormánynak sok tennivalója van: elsőként említette az európai és ausztriai béke megőrzését, a demokrácia erősítését és a társadalmi párbeszéd előmozdítását, illetve olyan fontos feladatokat, mint Ausztria versenyképessége, a migráció kezelése, a digitalizáció és a klímaváltozás elleni küzdelem.
Erős Európa a garancia, de azért nem bízzák a véletlenre
Az új hárompárti koalíció hétfő este adta első hivatalos tévéinterjúját az ORF-en, demonstrálva az egységet és az elkötelezettséget a közös kormányprogram mellett, amelyről itt írtunk bővebben.
A feszült geopolitikai helyzet kapcsán szó esett a kül- és biztonságpolitikai tervekről.
A kancellár kijelentette:
a kormány nem akarja megkérdőjelezni Ausztria semlegességét, amely „nagy érték”,
ugyanakkor sokkal nagyobb hangsúly fektetnek a hadsereg fejlesztésébe.
Túl sokáig éreztük magunkat biztonságban – fogalmazott a Stocker a Meinbezirk szerint, hozzátéve, hogy
az osztrákok nem akarják, hogy olyan háborúkba keveredjenek, amely nem érinti őket,
de az ukrajnai háború miatt aggódnak.
Csak egy erős Európa garantálhatja Ausztria biztonságát – jelentették ki a kormánytagok.
Migrációs szigor: leállítják a családegyesítéseket
Christian Stocker egyebek mellett kiemelte a migráció és a terrorveszély kérdését is, amelynek kapcsán az új kormányprogramban
a családegyesítések azonnali leállításáról szóló megállapodás
szerepel.
A kancelláriaminiszter aláhúzta: ez azt jelenti, hogy „most”, azaz késlekedés nélkül megállítják a főként a szíriaiakat érintő családegyesítéseket, ami nem ütközik az uniós joggal, ha a rendszer túlterheltségére hivatkoznak.
Nincs értelme a lakossággal úgy tenni, mintha minden boldog lenne, de a valóságban nem működik – mondta.
Ez ellen máris felemelte a szavát az UNICEF Austria, amely felszólította a kormányt, hogy összpontosítson a gyermekek jogaira és ne tegye ki őket veszélynek a családegyesítések eltörlésével.
A koalíciós felek ugyanakkor arról is beszéltek, hogy a bevándorlás következtében az oktatási rendszer is már túlterhelt, ezért különösen fontos az európai szintű együttműködés a menekültügyben, illetve az is, hogy a letelepedési engedélyt kapott migránsok integrációja Ausztria társadalmába már az első naptól, az iskolákban is elkezdődjön.
Titkosszolgálati vezető: vannak problémák
A terrorszervezetek sok embert, főként fiatalokat próbálnak beszervezni Európában, ezért Ausztriában is problémák vannak, nagy az iszlamista terror miatti kockázat – mondta az osztrák hírszerzési igazgatóság vezetője, Omar Haijawi-Pirchner (DSN) az ORF-en adott interjúban. Ebben kifejti: modern nyomozói eszközökre van szükség, mivel a legtöbb terrorista indíttatású cselekmény és fegyverbeszerzés, amelyből évente 15-20-at lefülelnek, az internetes közösségi oldalakon szerveződik. Ezért a nyilvános hálózatokon elérhető, zárt chatszobákhoz csatlakozva folyamatosan figyelik és követik a nyomokat, rögzítik a beszélgetéseket – a titkos nyomozásokhoz pedig gyakran a német hírszerzéstől kapnak tippeket.Nem emelnek adót, de a munkahelyeket menteni kell
A kormány bemutatkozásán nem kerülték el a gazdasági kérdéseket sem, tekintettel, hogy nyugati szomszédunkban is a teljesítmény visszaesése, az ipar nehézségei, növekvő munkanélküliség és szűkös költségvetés nehezíti a kilátásokat.
Mint jelezték, nem emelnek adókat, egyelőre sikerült feszes költségvetéssel különböző ösztönzőkről és bürokráciacsökkentésről dönteni.
Ugyanakkor a gazdasági szereplők a jelenleg 8,1 százalékos munkanélküliség gyors csökkentését várják el.
Ehhez az Osztrák Iparszövetség (IV) szerint például az új kormánynak az a feladata, hogy gyorsan végrehajtsa azokat az intézkedéseket, amelyek megerősítik az üzlet elhelyezkedését és biztosítják a munkahelyeket.
A recesszió harmadik évét tapossák a sógorok
Az osztrák statisztikai hivatal hétfőn új számokat közölt a gazdaság teljesítményéről, amelyek eloszlatták a sógorok gyors fellendülésbe vetett reményét. A visszaesés 2024 végén ismét valamelyest felgyorsult: a harmadik és a negyedik negyedév között a szezonális hatásoktól megtisztított gazdasági termelés 0,4 százalékkal csökkent Ausztriában, amelyből az ipar – különösen az építőipar –, illetve az árutermelés visszaesése volt számottevő, míg a kereskedelem, azon belül a turizmus, vendéglátás bővülni tudott. Gazdaságkutatók szerint, mivel 2024-ben az ország teljesítménye 1,1 százalékkal csökkent, 2023-ban pedig 1 százalékkal, Ausztria a recesszió harmadik éve felé tart és ha nem történik „nagy, pozitív meglepetés", idén tovább zuhan a gazdasági teljesítmény – idézi a Der Standard.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Ősellenség a kórházi adósság – Új világ jöhet az egészségügyben

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Beüt az energiakrach az EU-ban? Visszatérhet az orosz gáz korszaka

Ez egyre félelmetesebb: majdnem átjutott az AI egy állásinterjún
Beütött a krach, leáll a General Motors egyik gyára

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Aggasztó adatsor - Több mint 700 gyermek került kórházba mérgezés miatt
