Szokatlan kísérletbe kezdett az OFF Radio Krakow: Lengyelországban ez az első médium, amelyben az újságírók mesterséges intelligencia által létrehozott virtuális karakterek - számolt be a CNN.
A Krakkó déli részén található rádióállomás közlése szerint a három avatár a fiatalabb hallgatókat hivatott elérni azzal, hogy kulturális, művészeti és társadalmi kérdésekről, köztük az LMBTQ+ emberek problémáiról beszélnek.
„A mesterséges intelligencia inkább lehetőség, vagy fenyegetés a média, a rádiózás és az újságírás számára? Erre a kérdésre keressük a választ”- jelezte az állomás vezetője, Marcin Pulit.
A döntés azután kapott országos figyelmet, hogy Mateusz Demski újságíró és filmkritikus, aki a közelmúltig egy műsort vezetett az állomáson, nyílt levelet tett közzé, amelyben tiltakozott „az alkalmazottak mesterséges intelligenciával való helyettesítése ellen”.
„Veszélyes precedens, amely mindannyiunkat elér” – írta. Úgy érvelt:
„ez utat nyithat egy olyan világ felé, amelyben az évek óta a médiában dolgozó tapasztalt alkalmazottakat és a kreatív iparágakban foglalkoztatottakat a gépek váltják fel”.
A hét közepéig több mint 15 ezren írták alá a petícióját - jelezte Demski az Associated Pressnek. Elmondása szerint több százan hívták fel, köztük sok fiatal, akik nem akarnak egy ilyen avatár-kísérlet alanyai lenni.
Demski egyike volt annak a mintegy tucatnyi újságírónak, akiket elbocsátottak. A lépést különösen megdöbbentőnek minősítette, mivel a műsorszolgáltató az adófizetők által támogatott közszolgálati adó.
Pulit ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy nem az AI miatt bocsátottak el újságírókat, hanem azért, mert a rádió hallgatottsága „a nullához közelített”.
Krzysztof Gawkowski digitális ügyekért felelős miniszter és miniszterelnök-helyettes szintén reagált a fejleményekre és úgy vélte, törvényre van szükség a mesterséges intelligencia szabályozásához.
„Bár a mesterséges intelligencia fejlesztésének rajongója vagyok, úgy vélem, hogy bizonyos határokat egyre inkább átlépnek” - írta az X-en. Hozzátette:
a mesterséges intelligencia széles körű alkalmazását az emberek szolgálatába kell állítani, nem pedig ellenük.
Az adó indulásakor egy „interjút” sugárzott, amelyet egy mesterséges intelligencia által generált műsorvezető vezetett, aki Wisława Szymborska lengyel költőnek, a 2012-ben elhunyt irodalmi Nobel-díjasnak adta ki magát.
Michał Rusinek, a költőnő örökségét felügyelő Wisława Szymborska Alapítvány elnöke a TVN műsorszolgáltatónak elmondta: beleegyezett abba, hogy a csatorna Szymborska nevét használja az adásban. Mint fogalmazott: a költőnek volt humorérzéke, és ez tetszett volna neki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!