Élvezettel ette meg vásárlója azt a banánt, amelyet nemrégen egy New York-i árverésen a becsüsi jutalékkal együtt 6,2 millió dollárért vásárolt meg. Justin Sun, a TRON kriptovaluta-platform alapítója, aki bevásárolta magát Donald Trump kriptocégébe is, kijelentette: ez a banán sokkal jobb ízű, mint az összes többi.
Több sem kellett az Aldinak, Facebook-oldalán tette közzé, hogy náluk a banán 2 399 999 501 forinttal olcsóbb, és még licitálni sem kell rá. Sőt, hozzátették, még a ragasztószalagból sem kell kihámozni.
A szigetelőszalaggal a falra ragasztott banán egyébként Maurizio Cattelan világhírű olasz művész alkotása. A szokatlan és rendkívüli feltűnést keltő Comedian című műalkotásért hatalmas versengés folyt az aukción. A licit 800 ezer dollárról indult és percek alatt emelkedett dollármilliókra. A nyertes vevő a kínai származású Justin Sun kriptovállalkozó lett, aki már akkor bejelentette, hogy Hongkongban fogja elfogyasztani az ehető műalkotást.
A vevő valójában egy hitelesítő okmányt kapott, amely feljogosította arra, hogy a falra ragasszon egy banánt és Comedian-nek nevezze azt.
Az aukciót megszervező Sotheby's aukciós ház a kortárs művészet egyik legragyogóbb provokatőrének nevezte katalógusában Cattelant, aki „állhatatosan, jelentőségteljes, szemtelen, és gyakran vitatható módon dúlja fel a művészeti világ status quo-ját".
Justin Sun most lehúzta a ragasztószalagot, és élvezettel ette meg a banánt a The Peninsula Hong Kongban, a város egyik legdrágább szállodájában tartott sajtótájékoztatón.
„Sokkal jobb ízű, mint a többi banán. Valóban, egész jó" – mondta. Sun korábban azt nyilatkozta, a darab olyan kulturális jelenséget képvisel, amely áthidalja a művészet, a mémek és a kriptovaluta közösség világát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!