Stacie Haller, a ResumeBuilder.com vezető karrier-tanácsadója rámutatott olyan problémákra, amelyek túlmutatnak azon, hogy az interjúalany ténylegesen hogyan válaszol a kérdésekre, például nem néz az interjúztató szemébe, vagy nem vet fel jó kérdéseket. A szakember azt javasolja, hogy tartsuk szem előtt, hogy a leendő munkáltatót az érdekli, hogyan tudunk neki segíteni, és ezt a felvételi folyamat során végig ki tudjuk-e mutatni. 

„A legfontosabb, hogy megértsük, azt a személyt fogják felvenni, aki felkészült, érdeklődő, és meg tudja fogalmazni, hogy miért ő a legjobb személy az állásra” – mondta Haller a Business Insidernek, rámutatva azokra a hibákra, amelyeket gyakran elkövetnek.

Nem koncentrálunk az interjúztatóra

„Hívásokra válaszolni, sms-t írni, vagy akár csak azt nézni, hogy ki hív az interjú alatt, nem professzionális hozzáállás, és azt mutatja az interjúztatónak, hogy nem figyelnek rá.” Haller szerint az interjúalanyoknak gyakorolniuk kell a szemkontaktust, különösen akkor, ha virtuális interjút készítenek, és nem szoktak így beszélni. 

Jamie Birt karriercoach egyik posztja szintén rámutatott arra, hogy a szemkontaktus kerülése vagy akár a lefelé nézés is olyan dolog, amire érdemes odafigyelni, mert az interjúztatók „ezt a gyengeség vagy a hazugság jeleként értelmezhetik félre”. Birt azt javasolta, hogy tegyünk úgy, mintha az interjú egy baráttal történő beszélgetés lenne.

Ésszerűtlen időben érkezés

Haller szerint nem jó túl korán érkezni az interjúra. „Mert akkor úgy fogják értelmezni, hogy nincs érzéked az időzítéshez.” Ez persze nem jelenti azt, hogy az utolsó pillanatig érdemes várni az interjúra.

„Amit az interjú alatt teszel, az azt mutatja meg, hogy milyen lesz veled dolgozni. Tehát ha elkésel az interjúról, máris azt hiszik, hogy késni fogsz a munkából. Miért vennélek fel téged?”

Udvariatlanság más emberekkel szemben

Haller úgy találja, hogy az a beszélgetés, amelyet az álláskereső a recepción dolgozó személlyel folytat, tulajdonképpen az interjú része. „Sok éven át felvételi menedzserként, amikor minden irodai alkalmazottat és eladót felvettem, mindig visszamentem a recepcióshoz, és megkérdeztem: „Milyen volt, amikor ez a személy, amikor bejött? Ha az illető nem volt kedves a recepciósomhoz, az ugyanúgy az interjú része volt, mint az, amit nekem mondott.”

Birt posztjában hasonlóképpen megjegyezte, hogy senkivel ne legyünk udvariatlanok. „Az interjúztató valószínűleg meg fogja kérdezni az alkalmazottakat, akikkel a cégnél töltött idő alatt találkoztál, hogy milyen benyomást szereztek rólad.”

Nem jó válaszok a gyakran feltett kérdésekre

Az egyik gyakori kérdés az álláskereső gyengeségeire vonatkozik. Haller elmondta, hogy szerinte „az emberek nem igazán a gyengeségeidre kérdeznek rá. Amit kérdeznek, az az, hogy tisztában vagy-e önmagaddal, és tudod-e, hogy min kell még dolgoznod? Ez az, amit igazán tudni akarnak”. Az arra vonatkozó kérdésekre, hogy miért akarod az állást, Haller azt mondta:

Az embereket nem érdekli, hogy mit akarsz. Sokkal inkább a vállalatról való tudásodról van szó.

Haller szerint erre a kérdésre az álláskeresőknek bizonyítaniuk kell, hogy időt szántak a munkáltató feltérképezésére. Érdemes olyan válaszokat adni, amiből az derül ki, hogy érdekli őket, hogy a munkáltató csapatának tagja legyen.

„Az interjún minden válasznak arról kell szólnia, hogy miért te vagy a legjobb személy az állásra, és kész” – mutatott rá Haller. A készségalapú munkaerő-felvétel népszerűsége közepette érdemes lehet megmutatni a készségeket az interjú során, még akkor is, ha nem kérdeznek róluk közvetlenül.

Ha az álláshirdetésben fontos a csapatban való együttműködés, Haller szerint ezt is bele kell foglalni az interjú során elmesélt történetbe. Birt szerint azonban kerülni kell, hogy az interjú során hazudjunk a készségekről és egyéb dolgokról, és semmiképp ne legyünk arrogánsak.

Normális viselet, bevetett ágy

Haller szerint a munkáltatóval folytatott virtuális beszélgetés hátterének rendezettnek kell lennie. „Nem szerencsés, hogy a rendetlen ágya legyen a háttérben, miközben interjún van” – mondta Haller.

A megfelelő öltözködés is fontos lehet. Ezért érdemes megnézni a LinkedIn-en, hogy mi a dress code az adott munkáltatónál.

„Egyes cégek elvárhatják, hogy valami formálisabb ruhát viselj” – mondta Haller. A professzionalizmus viszont  túlmutat azon, hogy milyen a háttér egy virtuális hívás alatt, vagy mit visel az álláskereső.

A Glassdoor posztja figyelmeztet: „Negatívan beszélni azokról az emberekről, akikkel egykor együtt dolgoztál, nem profi hozzáállás, de az interjúztatót is elgondolkodtatja, hogy a jövőben egyszer negatívan fogsz-e beszélni róluk is.” Ez persze nem jelenti azt, hogy az interjú során figyelmen kívül kell hagyni a múltbeli tapasztalatokat.

Nem jó kérdések feltevése

Amellett, hogy fel kell készülni a kérdésekre, Haller rámutatott arra is, hogy az interjúalanyoknak is jó kérdéseket kell feltenniük a beszélgetés során. „Az igazán éles eszű jelöltek valami olyasmit mondanak, hogy „Mit mondhatnék még, hogy tudja, én vagyok a legjobb jelölt az állásra?”

Michael Doolin, a Clover HR vezérigazgatója két jó kérdést javasol: „Ha olyan szerencsés lennék, hogy felajánlják nekem ezt a pozíciót, milyen tanácsot adna nekem a kezdéshez?” és a „Hogyan mérnének meg ebben a munkakörben?” Készen kell állni, hogy konkrét példákat mondhassunk arra vonatkozóan, hogyan dolgoznánk az adott munkakörben, és mennyire felelnénk meg az adott elvárásoknak.