Az Allianz Globális Vagyonosodási Jelentése szerint katasztrofális volt a megtakarítóknak a 2022-es év. A háztartások pénzeszközállománya globálisan mintegy 2,7 százalékkal zsugorodott. Ez a legsúlyosabb visszaesés a 2008-as pénzügyi világválság óta.
A bankbetétek ugyanakkor erőteljesen, mintegy 6 százalékkal növekedtek, miközben az értékpapírok, továbbá a biztosítási- és nyugdíjcélú megtakarításoknál visszaesés tapasztalható.
A pénzügyi eszközök mindent egybevetve mintegy 6,6 billió eurós veszteséget szenvedtek el, a leginkább Észak-Amerikában.
Ázsiában ugyanakkor továbbra is lendületes maradt a növekedés, a legerőteljesebben Kínában növekedett a pénzeszközállomány, 6,9 százalékkal. A többszöri lezárások miatt azonban így is kiábrándítóan alakult a helyzet az elmúlt húsz év hosszú távú átlagához képest.
Habár a háztartások pénzeszközállománya 19 százalékkal nagyobb, mint a pandémia előtt, ez csak látszólagos, az inflációval kiigazítva ugyanis a nominális növekedés kétharmadát elvitték az áremelkedések. Így csupán 6,6 százalékos volt a reálnövekedés az elmúlt három évhez viszonyítva. Patricia Pelayo Romero, a jelentés társszerzője szerint ugyan idén még megússzák a megtakarítók, hogy a pénzügyi eszközeik veszteségeket legyenek, ugyanakkor vegyesek a középtávú kilátások.
Az elemzés szerint a következő három évben vélhetően 4-5 százalék körül alakul a pénzeszközállomány átlagos növekedése. A szokványos évek azonban – az éghajlatváltozás okozta új geopolitikai és és gazdasági környezet miatt – kivétellé válhatnak és további piaci kilengések is várhatók.
A magánszektor adósságállománya 2021-ben világszinten 7,8 százalékkal bővült, a növekedés üteme 5,7 százalékra mérséklődött. A háztartások teljes kötelezettségállománya 2022 végén világszinten 55,8 billió euró volt. Míg az adósság és a gazdasági növekedés közötti különbség 3,9 százalékpontra nőtt, addig a GDP-arányos adósság 2 százalékponttal 66,1 százalékra csökkent 2022-ben.
Ez azt jelenti, hogy a háztartások globális adósságrátája az ezredfordulós szintre tért vissza.
Magyarországon lassult a növekedés
Az Allianz kitér arra is, hogy a magyar háztartások bruttó pénzeszközállománya 8 százalékkal bővült 2022-ben - ez jóval lassabb növekedési ütem, mint 2021-ben, amikor 13,7 százalék volt. A világjárvány előtti szinttel ugyanakkor összhangban áll.
A bővülés húzóereje az értékpapírok 12,1 százalékos növekedése volt, azonban a biztosítási és nyugdíjcélú befektetések itt is értékvesztést szenvedett el, mintegy 2,8 százalékosat. A bankbetétek gyarapodása is belassult, a 2021-es 10,5-ről 5,3 százalékra.
Ehhez az is hozzájárult, hogy a felmérés szerint feleakkora új összegeket helyeztek bankbetétbe, miközben a teljes megtakarítási állomány csak 34,7 százalékos csökkenést mutatott.
A pandémia előtti szinthez képest 38,2 százalékkal nőtt a pénzállomány, azonban ez csak névleges: az inflációt is belekalkulálva három év alatt mindössze 11,1 százalékos a bővülés.
Az egy főre jutó nettó pénzeszközállomány 18 390 euró volt, így a 30. helyre lépett előre Magyarország a leggazdagabb országok rangsorában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!