A Gazdasági Versenyhivatal még 2023 első felében több átfogó gyorsított ágazati vizsgálatot is elvégzett, amelyek tényszerűen bizonyították, hogy az élelmiszerkereskedelem egyes szereplői az indokoltnál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árait – írja közleményében a hivatal. A GVH szakértői az elemzések megállapításai alapján több javaslatot is tettek a piaci verseny élénkítése, illetve az infláció visszaszorítása érdekében, ezek egyike volt az online Árfigyelő rendszer létrehozása, amelyet a kormány és a GVH 2023. július 1-jén indított el.

Az ár-összehasonlító rendszerben jelenleg

  • hat nagy kereskedelmi lánc,
  • országszerte több mint 1200 boltjában,
  • 78 termékkategóriában,
  • több mint 2000 különböző élelmiszertermék

naponta frissülő árait követhetik nyomon a vásárlók.

A GVH által működtetett online Árfigyelő rendszer hamarosan mintegy 20 új termékkategóriával bővül, már zajlik az erről szóló társadalmi egyeztetés.

A nemzeti versenyhatóság folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban jelentkező – például a tojás vagy tejtermékek esetében – tapasztalható piaci folyamatokat. A GVH készen áll a beavatkozásra, valamint az élelmiszerárak csökkentését célzó kezdeményezések támogatására.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke január végén felszólító levelet küldött több – alapvető élelmiszerek termelőit és feldolgozóit tömörítő – érdekképviseleti szervezetnek. A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint ugyanis az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt, tiltott együttműködést idézhetnek elő, valamint fokozzák az inflációs nyomást.

A GVH jelenleg is több versenyfelügyeleti eljárást folytat élelmiszer kiskereskedelmi vállalkozásokkal szemben. Ezek között van tiltott árrögzítés, illetve a fogyasztókat megtévesztő reklámozás gyanújával indított eljárás is. Továbbá a fogyasztók jelzései alapján több, kiskereskedelmi láncokat érintő panaszeljárás is folyamatban van jelenleg.

Január utolsó hetében a 100 termékre bővült az online árfigyelőben regisztrált termékek köre. Decemberben pedig az ételallergiások által leggyakrabban fogyasztott laktóz- és gluténmentes termékek és a marhahús is bekerült a rendszerbe.