Az árrésstop március közepi bevezetésekor szakmai és elemzői körökben általános vélemény volt, hogy a nagy kereskedelmi láncok a rendelkezés alá nem eső termékek esetében növelik majd az áraikat, hogy ellensúlyozzák a kormányzati döntés hatására kieső bevételeiket: keresztárazás révén érik majd el, hogy ne keljen veszteséget elkönyvelniük.
A Népszava összehasonlítása szerint azonban
Kapcsolódó
a boltok önkorlátozása az elmúlt másfél hónapban sokkal erősebb volt, ahogy arra az előzetes nyilatkozatok alapján számítani lehetett.
A lap az Árfigyelő oldalon közölt adatbázis alapján összevetette a március 14-i, vagyis az intézkedés bevezetése előtti és a múlt pénteki árakat hat meghatározó láncnál: a Tesco, a Spar, a Penny, az Aldi, az Auchan és a Lidl adatait tette mérlegre.
- A 2447 termékből 435-nek emelkedett az ára, ami a teljes portfólió éppen csak több mint 17 százaléka. Ez egyáltalán nem tűnik markáns áremelési hajlandóságnak.
- A közel 2500 darabos listában 6 olyan árucikk volt, amely esetében 50 százaléknál nagyobb volt a drágítás mértéke.
- Összesen 887 olyan cikket találni, amely olcsóbb lett. Ez a teljes állomány mintegy 36 százaléka.
- Ezen felül a többi 1125 terméknek, ami a teljes vizsgált portfólió csaknem 46 százaléka, a fogyasztói ára szinten maradt.
Így a lap számításai szerint
a feltüntetett termékek több mint 82 százalékának az ára március közepe és április vége között csökkent, vagy nem változott.
Nagy Márton azonban az Economx felvetésére hétfőn azt közölte: marad az árrésstop, első körben nyár végéig, de a nemzetgazdasági miniszter szerint az a kérdés, hogy miért ne maradhatna velünk ez a szabályozás örökre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg