Az előttünk álló hosszú hétvégén és az ünnepen várhatóan sokkal többen utaznak a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén. Erre készülve a MÁV-START figyeli az utasforgalmat, és ha kell, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat – tudatta honlapján a MÁV csoport. 

A nagy forgalom miatt érdemes elővételben megvenni a menetjegyeket automatánál, vagy online az Elvirán és a MÁV applikációban, ahol már a Volánbusz járataira is megválthatók a helyközi menetjegyek és helyjegyek.

Külön készülnek az augusztus 20-i budapesti tűzijátékra.

A fővárosi tűzijáték után vonattal hazatérők kényelmesebb eljutása érdekében az elővárosi esti vonatok hosszabb szerelvényekkel, két vagy három FLIRT motorvonat-egységgel és KISS emeletes motorvonatokkal indulnak a budapesti pályaudvarokról, a MÁV-HÉV pedig nagyobb kapacitású járműveket közlekedtet egyes HÉV-vonalakon.

MÁV-START

A vonatközlekedésben a következő változások lesznek:

  • augusztus 18-án és 19-én az ünnepnapi,  
  • 20-án a vasárnapi,  
  • 21-én pedig már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.  

Augusztus 16-tól 21-ig az utasforgalom szempontjából frekventált napokon a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei az általános hétvégéken szokásosnál több kocsival közlekednek. A helyjegyek elővételi vásárlásától függően a lehetőségekhez képest, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza viszonylatú Nyírség, a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Budapest viszonylatú Tokaj, a Budapest–Nagykanizsa viszonylatú Tópart, a Budapest–Keszthely viszonylatú Balaton, a Budapest–Cegléd–Szeged viszonylatú Napfény, a Budapest-Veszprém-Szombathely, illetve Zalaegerszeg viszonylatú Bakony és Göcsej, továbbá a Budapest-Pécs viszonylatú Mecsek InterCity vonatokat több kocsival megerősítve közlekedteti a MÁV-START.

A fővárosi tűzijáték után hazatérők figyelmébe

A Budapest—Szob vonalon érdemes a Nyugati pályaudvarról Szobra 22:37-kor induló S70-es vonatot igénybe venni, a Budapest—Szolnok vonalon pedig a Nyugati pályaudvarról Szolnokra 22:35-kor induló Z50-es vonatot. A Budapest—Cegléd—Szeged vonalon a Nyugati pályaudvarról Szegedre 23 órakor induló gyorsvonattal utazhatnak.  

A Budapest—Székesfehérvár—Nagykanizsa, Keszthely vonalon az éjszakai Bagolyvonatok is igénybe vehetők. A Budapest—Székesfehérvár—Balatonfüred viszonylatban az eljutás a Déli pályaudvarról Fonyódra a 22:05-kor induló Bagolyvonat székesfehérvári átszállása mellett a Székesfehérvárról Balatonfüredre 22:56-kor induló Bagolyvonattal lehetséges.

Az esti tűzijátékról hazautazók kényelmesebb eljutása érdekében a MÁV-START a vonatokat a lehetőségekhez képest több kocsival, két vagy három FLIRT motorvonat-egységgel és KISS emeletes motorvonatokkal indítja el. 

Volánbusz

A nemzeti ünnep környékén a Volánbusz járatainak közlekedési rendje is módosul: augusztus 18-án vasárnap munkaszüneti napon, 19-én hétfőn szabadnapon, 20-án kedden munkaszüneti napon és a hét első munkanapját megelőző napon (nemzeti ünnepen), 21-én szerdán nyári tanítási szünetes munkanapon, a hét első munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok. Egyes településeken a helyijáratok az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek. Az ünnepi rendezvények miatt forgalmi változásokra, terelésekre is számítani lehet.

Az áruházak és bevásárlóközpontok augusztus 20-án zárva tartanak, ezért az áruházakat érintő járatok az ünnepnapi menetrendjük szerint közlekednek. 

A pénztárak augusztus 19-én szombati, 20-án munkaszüneti napi (ünnepnapi) nyitvatartási rend szerint üzemelnek.

MÁV-HÉV

Augusztus 19-én valamennyi HÉV-vonalon a szombati, 20-án napközben a munkaszüneti napi menetrend érvényes. Az ünnepnapon délután és este minden vonalon jelentős sűrítést és bővített kapacitást biztosít a vasúttársaság.

A H7-es HÉV már déltől, a H8-as HÉV pedig 17 órától megnövelt kapacitással, az alapmenetrend szerint közlekedik. A Boráros tértől Csepel felé 21:37-től 23:07-ig 7-8 percenként, 23:07-től 23:27-ig 10 percenként indulnak vonatok. Bővített férőhelykínálatot biztosít a H6-os HÉV is.

A legnagyobb utasforgalmú H5-ös HÉV-en a Batthyány tér és Békásmegyer között közlekedő betétjáratok augusztus 20-án egész nap megnövelt kapacitást biztosítanak. A Batthyány tértől Békásmegyerre 21:18 és 22:48 között 6-7 percenként, 22:48 és 23:28 között 10 percenként; Szentendrére 21:36 és 23:28 között 6-12 percenként indulnak vonatok.