Negyven nappal karácsony előtt sorra nyílnak Ausztriában az adventi vásárok, amelyek hetente több száz magyar látogatót vonzanak egészen az ünnepekig.
Idén is az egyik legfontosabb szempont, hogy a rendőrség megerősített biztonsági intézkedéseket vezetett be, és fokozott óvatosságra int a kitelepülések környékén, ahol a vendéglátósok jobbára változatlan, tavalyi árakon kínálják a puncsot és a forralt bort, de van, ahol hét-nyolc százalékos drágulás jellemző.
Ausztria tíz legnépszerűbb, ingyenes adventi vására közül öt Bécsben található, ahol összesen 800 standon jelenik meg az ünnepi hangulat, míg a felmérések szerint a magyarok nagy számban felkeresik a salzburgi, a grazi, a linzi és az innsbrucki programokat is.
Bizakodnak a kereskedők, már számolják a bevételeket
A téli turisztikai régiókban és a fővárosban ezeknek az alkalmi piacoknak komoly gazdasági hatása van, növelik a térség vásárlóerejét, illetve a vendégforgalmat.
Idén a tavalyinál több érdeklődőt várnak: a Repubblika Research felmérése szerint az osztrákok 85 százaléka legalább egyszer felkeresi a standokat, míg tavaly 82 százalék volt az arány. Egyes felmérések, például az utazási irodáké, a külföldi látogatószám növekedésével is számolnak.
Viszonyításképpen: csak a bécsi Rathausplatzon – Ausztria legnagyobb karácsonyi vásárán – tavaly 3,3 millió látogatót fogadtak és ezúttal is legalább ennyi vendéget várnak.
Az Osztrák Kereskedelmi Szövetség bizakodó, szerintük a spontán vásárlási hajlandóság is nagyobb lehet az előző éveknél. Becslésük szerint mintegy 420 millió eurós árbevételre számíthatnak a kitelepült kis- és középvállalkozások, ami enyhe növekedést jelent 2023-hoz képest.
Ha egy kicsit arrébb megyünk, olcsóbb lehet az ár
Mint minden évben, a puncs és a forralt bor lesz a legkapósabb adventi fogyasztási termék.
Ezúttal van, ahol az infláció csökkenése kedvez az áraknak, míg akad, ahol tavalyhoz képest hét-nyolc százalékkal drágább a vendéglátás – derül ki sajtóértesülésekből.
Utóbbiak sorába tartozik például a Rathausplatz, Schönbrunn, a Stephansplatz, a Belvedere, a Maria-Theresien-Platz, a Karlsplatz és az Alten AKH, ahol minimum 5,40-5,50 euróba (mostani árfolyamon több mint 2200 forintba) kerül egy gőzölgő italkülönlegesség, de például a minőségibb borok esetén nem szabad meglepődni, ha 7-8 eurót (~2800-3200 forintot) is elkérnek, bögrebetét nélkül.
Az alkoholmentes változatok egy euróval kevesebbe kerülnek, míg a kötelező díszes bögrék betétdíja egységesen 5 euró (több mint kétezer forint).
Külön gondoltak a gyermekes családokra is, ezért a kicsiknek szánt italokat mindenütt viszonylag nyomott, 2,20-2,80 eurós (~900-1200 forintos) árakon hirdetik.
Érdemes tehát tájékozódni indulás előtt, mert nincs egységes árképzés, hanem helyszínenként változhat a költekezés.
Sok a költség, de a minőséget is garantálják
A Radio Wien szerint inkább azokon az ünnepi kitelepüléseken drágább a fogyasztás, amelyek népszerűek a külföldiek körében, és ahol nemcsak hétvégén, hanem a munkanapokon is nagyobb a tömeg.
Az áremeléseket az üzemeltetők nemcsak az alapanyagok drágulásával, hanem például olyan költségek emelkedésével is indokolják, mint a sátrak felállítása vagy a mosók üzemeltetése, ahol a bögréket tisztítják.
Pénzért minőség: a bécsi vásárokban a bio élelmiszerek és csak a kézműves termékek jellemzők, a fókuszban a regionalitás és a fenntarthatóság áll.
Már rutinszerű a megerősített védelem
Míg tavaly a terrorfenyegetettség miatt nagy visszhangja volt, idén már rutinszerű, és nem is hegyezik ki a sajtófigyelmet arra, hogy a rendőrség a tömegrendezvényeken különleges biztonsági intézkedéseket léptetett életbe.
Ennek alapja, hogy a 2023 ősze óta érvényes, másodfokú terrorriasztási fokozat továbbra is érvényes az egész országban.
A Meinbezirk.at a hatósági bejelentések alapján összefoglalja: az adventi vásárokban fémdetektoros beléptetőkapuk vannak, és fokozott fegyveres, illetve polgárőri jelenlét jellemző, továbbá civilruhás egységek is felügyelik a koncertek, különféle programok biztonságát. A rendőrség az egész városban fokozza a gyalogos járőrözést, míg bizonyos pontokon, kormányzati és diplomáciai épületeknél a különleges elhárítók is bevetésre készek.
Az Állambiztonsági és Hírszerzési Igazgatóság jelezte:
jelenleg nincs tudomásuk konkrét terrorfenyegetettségről az ausztriai karácsonyi vásárokkal és rendezvényekkel kapcsolatban,
de folyamatosan elemzik az iszlamisták tevékenységeit.
Kés nem lehet senkinél
Szigorú utasítás jelent meg Németországban: Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter felszólította a hatóságokat, hogy következetesen ellenőrizzék a fegyverek jelenlétét a karácsonyi vásárokban. Aki megszegi a késhasználti tilalmat, magas, akár 10 ezer eurós bírságra számíthat – írja a Welt a nemrég módosított fegyvertartási törvény alapján. A biztonsági csomag szerint immár tilos kést hordani a karácsonyi vásárokban, de a fesztiválokon vagy sportrendezvényeken is, ami a jogalkotó szerint nagyobb biztonságot nyújt a látogatóknak.A vásárban se váljunk csalók áldozataivá
Felhívták a figyelmet a hétköznapi bűnözésre is az év egyik legforgalmasabb időszakában.
A hatóságok szerint ilyenkor a szervezett bűnözői csoportok főként zsebtolvajlásra használják ki a tömeget, de aktívak az olyan csalók is, akik valahogy megpróbálják kihasználni a figyelmetlenséget – akár az italok adagolásakor vagy például akciót kínáló szóróanyagok árusításával.
A bárhol alkalmazható, mindenki számára hasznos óvintézkedések között például a bécsi rendőrség megemlítette, hogy
- pénztárcát, bankkártyát, kocsikulcsot, mobilt lehetőleg ne az oldalunkon lógó táskában vagy hátizsákban, hanem zárt belső zsebben tároljunk;
- eleve csak jól zárható, figyelhető és inkább elöl hordható táskát vigyünk magunkkal a vásári forgatagban, amin ne legyen értékes, feltűnő díszítés, könnyen nyitható gomb vagy elromlott zipzár;
- az elfogyasztott forralt bor-mennyiség mellett is maradjunk mindig éberek és gyanakvók, ha idegen közelít vagy váratlanul ütközik velünk, és ne veszítsük szem elől a velünk együtt érkezőket sem;
- csak annyi készpénzt vigyünk magunkkal, amennyi szükséges lehet, ne mutogassunk egyszerre túl sok bankjegyet;
- ha valaki lopás áldozatává válik, forduljon azonnal a vásárban található egyenruhásokhoz, illetve mielőbb gondoskodjon az ellopott bankkártya, mobiltelefon letiltatásáról!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!