Gyors egymásutánban történnek a sorsszerű események Ausztriában: miután pénteken végképp meghiúsultak a koalíciós tárgyalások az új, középvonalas kormány alakítására, bő három hónappal a szövetségi választások után szombat este bejelentette lemondását Karl Nehammer, Ausztria konzervatív kancellárja.

A németek februári, előrehozott választása után a sógoroknál is soron kívüli szavazás jöhet, amelyen a közvéleménykutatások alapján a Patrióták Európáért pártszövetség egyik alapítója, a jobboldali-populista Szabadságpárt (FPÖ) számíthatna elsöprő győzelemre.  

Atyai intelem: „Ne vedd magad olyan komolyan!”

Mint beszámoltunk, pénteken meghiúsult a szociáldemokrata SPÖ, a konzervatív ÖVP és a liberális Neos jobboldali populisták nélküli, centrista kormánykoalíciója, miután utóbbiak borították a stratégiai tárgyalásokat. 

Másnap este Ausztria kormányfője, a konzervatív párti Karl Nehammer (ÖVP) bejelentette lemondását az ország vezetéséről.

Közölte: befejezte a tárgyalásokat a szociáldemokratákkal is, már nincs több mozgástere, ezért

az elkövetkező napokban visszavonul a kormány- és pártvezetői pozíciójától, 

biztosítva a rendezett átmenetet.

„Ne vedd magad olyan komolyan”

– ezt a mondatot adta át nekem az apám – idézte az X-en videóban közzétett lemondásában Nehammer, kijelentve, hogy megtiszteltetés volt szolgálni az országot.

Pártelnöki helyét Christian Stocker főtitkár veszi át ideiglenesen – tudta meg az oe24.

Nehammer amiatt is mond le a kormányzásról, mert továbbra sem hajlandó koalícióra lépni a választásokon legtöbb szavazatot szerző, populista FPÖ-vel, mély meggyőződése szerint ugyanis „az Oroszország-barát radikálisok egyetlen problémára sem kínálnak megoldást”. 

Összevesztek a megszorításokon, drámai időkről beszélnek

A kancellárra nehezedő nyomás folyamatosan nőtt az elmúlt napokban – a győztes Szabadságpárt kiszorítását célzó tárgyalások meghiúsulásával távozása gyakorlatilag programozott volt – állapítja meg az OÖNachrichten.

Pártja szerint márpedig "oroszlánként harcolt" az országért, mert nehéz szakaszban vette át a Néppárt irányítását, és máig "egy stabil, előremutató kormányért” dolgozott.

Andreas Babler, a szintén kudarcot vallott szociáldemokraták vezetője közölte:

„meg tudja érteni, ha sokan dühösek”,

mert ez a belpolitikai fordulat egyértelműen "nem jó hír Ausztriának”.

Szerinte az volt a baj, hogy a konzervatívoknál „felülkerekedtek a romboló erők”, és nem hajlottak érdemben a 18 milliárd eurós költségvetési lyuk, a zsugorodó gazdaság, a vállalkozások bezárása és a növekvő munkanélküliség megoldására.

Most egy „jobboldali szélsőséges kancellár” veszélye fenyeget

– fogalmazott.

Más vezetőktől is záporoznak a csalódott, helyenként kétségbeesett vélemények a kancellár lépésére, amelyek „drámai időkről” szólnak és arról, hogy Ausztria komoly válaszúthoz érkezett.

A többségi vélemények szerint a kudarcos három párt most mégis utat nyitott a „jobboldali szélsőségesek” előtt, mert „saját propagandájuk áldozataivá” váltak – írja a Meinbezirk.

„Megbuktak a lúzerek” – elégedetten nézik a mozit a populisták

A többi párt által az őszi választási győzelem után szinte démonizált Herbert Kickl, a szabadságpárti FPÖ vezetője szombaton kijelentette:

nem sikerült a „lúzer közlekedési lámpa”, ellenfelei megbuktak.

Szerinte Karl Nehammer lemondása logikus, de kései döntés, mert túl sokáig kísérletezgetett Ausztria rovására, hogy megtartsa a hatalmát.

Nem mulasztotta el kritizálni Alexander Van der Bellen szövetségi elnököt sem, aki lépéskényszerbe került, miután az általa elrendelt, „jobboldalellenes” kormányalakítás nem sikerült.

Márpedig most minden szem az elnökre szegeződik, aki már jelezte, hogy vasárnapra eldönti a következő, javasolt lépéseket. Azaz: egyik esetben – a meggyőződése ellenére – mégis megbízza a Szabadságpártot a kormányalakítással, vagy pedig támogatja az új választásokat. 

Az eredmény majdhogynem borítékolható, mivel, ha új választások jönnek, a közvéleménykutatások szerint is fényes győzelemben reménykedhetnek a migrációellenes jobboldaliakírja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

Visszatérhet a korrupcióval vádolt kancellár 

A pártok között máris kitört a vita a fő vezető utódlásáról, a kormányban vasárnap is folyamatosak a felfokozott hangulatú egyeztetések.

Az elmúlt napokban az osztrák média már szóba hozta Sebastian Kurz volt kancellárt is, mint lehetséges új vezetőt Karl Nehammer helyén.

Kurz 2017 és 2019 között az FPÖ, majd a Zöldek kancellárja volt

– emlékeztet a FAZ.

Az ellene indult korrupciós nyomozások miatt azonban 2021-ben visszavonult a politikától, az általa tagadott vádak vizsgálata még mindig folyamatban van.

Sebastian Kurz még nem kommentálta a lehetséges visszatérésről szóló pletykákat, miközben mellette Karoline Edtstadler, korábbi EU-miniszter neve is felmerült az utódlás kérdésében.