Az eredetiségvizsgálat, a törzskönyv bevezetése, illetve a műszaki vizsgáztatások szigorúbbá válása is közrejátszik abban, hogy egyre kevesebb autót lopnak el – mondta a hirado.hu-nak Orbán Sándor rendőr alezredes. Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa szerint a lakosság tudatossága is jelentősen nőtt, jobban vigyáznak az értékeikre. Míg 2010-ben országosan 4778 esetet regisztrált a rendőrség, addig az elmúlt évben mindössze 335-öt.
A legtöbb autót a fővárosból és környékéről viszik el.
Budapesten az elmúlt évben 115 személygépkocsi-lopás történt, Pest vármegyében pedig 90. Ahol kevés a térfigyelő kamera, ott nagyobb az esély a lopásra is.
– fogalmazott a rendőr alezredes.
Az idén január és június között összesen 60 autólopás történt a fővárosban. Az idősebb járműveket alkatrész-utánpótlás miatt viszik el, de tolvajok megrendeléseket is teljesítenek. Ilyenkor a típust, a gyártmányt, a felszereltséget nézik az elkövetők.
Továbbra is azok a legjobb célpontok, ahol nyitva találják a gépjármű ajtaját, benne hagyják az indítókulcsot, vagy éppen az ablakot nem húzzák fel.
Súlyos mértékeket ölt a bűncselekmény száma Kanadában, ötpercenként ellopnak egy autót az országban. Itt vannak a részletek >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!