Már december elseje óta megvásárolhatók a 2025. évre vonatkozó autópálya-matricák, ennek ellenére nagyon sok autós az utolsó pillanatban vásárolja azt meg – derül ki a Simple alkalmazás adataiból. A felhasználók mindössze 40 százaléka veszi meg lejárat előtt a matricát, míg a 20 százalékuk februárban jön rá, hogy új matricát kell vennie, míg ugyancsak 40 százalékuk az első fizetős autóút használatakor váltja meg a szükséges matricát.
Az OTP közleménye arra is kitér, hogy a Simple felhasználók körében végzett felmérés alapján a megkérdezettek többsége, 33,18 százaléka havonta egyszer vezet díjköteles úton, majdnem minden negyedik autós hetente, 15 százalékuk pedig napi rendszerességgel.
Emlékeztetnek, hogy 2025-ben ha valaki érvényes engedély nélkül hajt fel valamelyik fizetős útszakaszra, az személyautó esetében 26 640 forintos büntetésre számíthat, ami 60 nap után közel 91 780 forintra emelkedhet.
Mentességet jelenthet ugyanakkor az úthasználat kezdetétől terjedő 60 percen belül megvásárolt matrica, valamint az 59 210 forintos éves országos matrica megvételével is kiváltható a pótdíj.
A Simple felmérését kitöltők 80 százalékát sosem bírságolták meg, 19 százalékukat pedig egyszer már kapott büntetést.
Háromszázmillió forintba fáj egy autós cégnek, hogy matrica nélkül próbálkozott
A beperelt autókölcsönző 200 járművel 5000-szer használt autópályát vagy fizetős autóutat, és egyszer sem fizetett útdíjat, de még a jogszabály alapján igénybe vehető pótdíjfizetési kedvezményekért sem tett lépéseket, így halmozódott fel a jelentős mértékű tartozása.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202312/orig/image1702879916.jpg/240/?v=2024012201)
Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés
![Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739610233.jpg/240/?v=2024012201)
Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené
![Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739516446.jpg/240/?v=2024012201)
Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek
![Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739350276.jpg/240/?v=2024012201)
Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon
![A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739621596.jpg/240/?v=2024012201)
A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta
![Boldogok lesznek a románok, ha ezt megtudják](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739519366.jpg/240/?v=2024012201)
Boldogok lesznek a románok, ha ezt megtudják
![Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202406/orig/image1718893639.jpg/240/?v=2024012201)
Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz
![Kinek osztanak lapot? Cáfolták Von der Leyent: Európa a kispadról nézheti a béketárgyalásokat](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739647323.jpg/240/?v=2024012201)
Kinek osztanak lapot? Cáfolták Von der Leyent: Európa a kispadról nézheti a béketárgyalásokat
![Magyar Péter pártja kongresszusán jelentette be a Tisza programját](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739639842.jpg/240/?v=2024012201)
Magyar Péter pártja kongresszusán jelentette be a Tisza programját
![](https://kep.index.hu/1/0/6059/60591/605914/60591475_4481241_b28a6b09b462240fa069eca3835739ac_wm.jpg)