Kedden éjszaka jelent meg a kormány honlapján társadalmi egyeztetésre „Az egyes családügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet” tervezete, amely számos változtatást vezetne be a babaváró hitel és a Csok Plusz esetében.
A tervezet indoklása szerint a módosítások célja a gyermeket vállaló és nevelő családok
lakáskörülményeinek javítása, az igénybevevők számára könnyebbséget jelentő módosítások
bevezetése.
Így tennék rugalmasabbá a családtámogatásokat
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) szerdai kötetbemutató konferenciáján Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy folyamatosan vizsgálják azt, hogy hogyan tudják még rugalmasabbá és szélesebb körűvé tenni a magyar családtámogatásokat. Ennek kapcsán tért ki a frissen benyújtott módosításokra is, ahonnan négy területet emelt ki.
A változtatások első nagy területe, hogy a korábban új lakóingatlanra igénybe vett csok-támogatás esetében már használt lakás vásárlására is átvihető lesz a támogatás.
Itt volt egy ötéves tilalmi időszak, ezt szeretnénk feloldani, mert úgy látjuk, hogy erre lenne igény, hiszen előfordulhat az, hogy egy család esetleg bővül, vagy akár egy használt ingatlan is nagyobb és kényelmesebben elférne ott a család, ebben szeretnénk segíteni
A második terület a támogatott ingatlanba történő bejelentkezés, ahol fognak még biztosítani plusz 60 napot a meglévő határidő mellett, mert azt látják, hogy erre szüksége van a családoknak.
A harmadik nagy terület, hogy fél évről (180 napról) egy évre hosszabbítják meg a szülés vagy örökbefogadás után a jelzáloghitel-csökkentési támogatás igénylési határidejét. Koncz Zsófia azt is kiemelte, hogy a várandósság utolsó félévét is bele tudják számítani a családok, tehát alapvetően másfél év áll rendelkezésükre, hogy ezt megtegyék.
A negyedik változtatás pedig az, hogy 2024. december 31-ig a tavaly év végén világra jött koraszülöttek után is igénybe tudják venni a szülők a 2024 januárjától igényelhető Csok Plusz támogatást, amennyiben a szülők orvosi szakvéleménnyel alá tudják támasztani, hogy gyermeküket 2024-re várták, de a kiírt időpontnál előbb, még 2023-ban megszületett.
Mindemellett pedig arra is emlékeztetett beszédében az államtitkár, hogy már folyamatban van a családi adókedvezmény két lépésben történő megduplázása is.
Mit tartalmaz mindezeken felül a benyújtott csomag?
Nagyon fontos eleme a jogszabály-tervezetnek, hogy babaváró esetében újra járhat a kamatmentesség, amennyiben egy pár első gyermeke a futamidő alatt az 5. évet követően születne meg.
Ezzel elhárulna a családok feje fölül az a veszély, amelyet a jelenlegi jogszabályok jelentenek, miszerint a futamidő első 5 évének letelte után gyermektelenség esetén a kölcsönt piaci kamat mellett kell tovább törleszteni, illetve az addig kapott kamattámogatás után büntetést is kell fizetni az államnak.
A beterjesztett javaslat szerint a várandósság 12. hetét, vagy az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő hónap törlesztési napjától újra kamatmentessé válik a babaváró kölcsön, valamint a család kérheti a törlesztési kötelezettség három éves szüneteltetését is.
Válás esetén is hasonló könnyítéseket vezetne be a jogszabály-tervezet: az 5. évet követő újabb házasságkötésnél is újra érvényes lehet a kölcsönre a kamatmentesség, illetve itt is kérhető a törlesztési kötelezettség szüneteltetése.
Fontos változás, hogy nem kellene a Csok Plusz teljes futamideje alatt teljesíteni az utólagos feltételeket. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis a családnak az addig kapott kamattámogatást büntetőkamattal kell megfizetnie abban az esetben, ha eladja, lebontja, átadja másnak használatra a lakását vagy elköltözik.
A friss tervezet szerint ezek a terhek innentől kezdve csak a kölcsön felvételét követő 10 évre szólnának.
A meglévő ingatlannal kapcsolatban változást jelentene, hogy a tervezet alapján ajándékozás, bontás esetén a korábban meglévő ingatlan forgalmi értékét kell beleforgatni az új vásárlásába, amit korábban azzal lehetett kijátszani, hogy a meglévő lakást ingyen átadta egy rokonának/ismerősének a kölcsön igénylője.
A tartozáselengedés szabályai is változnak, jelenleg ugyanis a második gyermektől minden baba után 10-10 millió forint tartozáselengedés jár. Azonban előfordulhat olyan eset, hogy a kölcsönből nincs ekkora fennálló tartozás.
Amennyiben az elengedés iránti kérelem beadásakor sem volt már ekkora tartozás, akkor a fennálló tartozás erejéig jár a támogatás. Ha pedig a kérelem beadását követően csökkent a tartozás, akkor az aktuális fennálló tartozás és a kérelem beadásakor fennálló tartozás különbségét kapja meg a család.
Ha pedig az aktuális fennálló tartozás nem éri el a 10 millió forintot, de van még folyósításra váró összeg a kölcsönből, akkor azonnal elengedik a fennálló teljes tartozást, és ezt követően a következő részfolyósításból fogják elengedni a 10 millió forintból fennmaradó részt utólag.
Azt már a jelenlegi szabályok is lehetővé tették, hogy a kölcsönt felvevő közeli hozzátartozónak átengedje a lakás használatát, a tervezet szerint pedig ez a hozzátartozó immár lakóhelyet, vagy tartózkodási helyet is létesíthetne az ingatlanban.
Már csak két hónap és tovább szűkül a babaváróra jogosultak köre
A konstrukció még népszerű, de erősen fogy a lendület.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!