Augusztus végén lezárult a balatoni hajózás főszezonja. Nyár végéig bezárólag a Balatoni Hajózási Zrt. kompjai 1 millió 229 ezer, a személyhajók pedig 791 ezer utast szállítottak. Így idén a BAHART tavalyhoz képest már 2 hónappal korábban, augusztus végére elérte a 2 milliós utasszámot – áll a hajózási társaság közleményében.
A cég szerint a 10 százalékos növekedéshez a sűrűbb menetrend, a színes programválaszték és az új családi kedvezmények is hozzájárultak – írta meg a HírBalaton. Az új kompok és katamaránok népszerűségét mutatja az is, hogy az idén a balatoni hajózás felkerült a legnépszerűbb programokat összesítő, Best of Balaton listájára.
A kompok utasszáma 59 ezerrel haladta meg a tavalyi eredményt, és már több mint 500 ezer utast szállítottak Szántódrév és Tihanyrév között.
Egy percig sem volt üresjárat, kellett ez a turizmusnak.
A flotta friss tagjainak köszönhetően az idén minden korábbinál előbb érte el a BAHART a kétmilliós utasszámot – emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója. Hozzátette, a kompok jelentősége ugyanakkor túlmutat az utasszámokon is, hiszen azok meghatározó szerepet játszanak a tóparti települések közötti közlekedés támogatásában, a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás csökkentésében.
A személyhajók forgalma 134 ezer fővel emelkedett az idei szezon végéig.
- a Tomaj nevű új katamaránnal utaztak a legtöbben, 120 ezren, míg a flottába visszakerülő Jókai nosztalgiahajó a Helka után a második legnépszerűbb klasszikus hajó volt.
- a legtöbben Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi kikötőiből indultak sétahajózni,
- a menetrendi hajózásban legszámottevőbb növekedés a legnépszerűbb Fonyód-Badacsony útvonalon történt.
A Balaton-átúszás és az augusztus 20-i hosszú hétvége mindent vitt.
Az augusztus 17-20-i hosszú hétvége az év eddigi legforgalmasabb időszakát jelentette a BAHART számára: csak 19-én a személyhajók és a kompok is mintegy 19-19 ezer utast szállítottak. A Balaton-átúszás július 21-i napján, több mint 16 ezren léptek a személyhajók fedélzetére. egyre többen vitték magukkal a kerékpárjukat is, az idei főszezon végéig: a kompokon 11 százalékos bővülés mellett közel 110 ezren, míg a személyhajókon mintegy 38 ezren, azaz 1 százalékkal többen utaztak bringával, mint tavaly ilyenkor.
A programhajók is sokkal több embert rinagttak a tavon, mint tavaly.
A gyerekhajókat a főszezon során több mint 8 ezer vendég vette igénybe, ami 6 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest, a buli- és esti chill hajókon pedig több mint 21 ezren szórakoztak, augusztus 20-án pedig közel 2 ezer utas gyönyörködött a Balaton-parti tűzijátékokban a Társaság hajóin, amely 45 százalékos emelkedést jelent a tavalyi utasszámhoz képest.
A hajózás az ősz beköszöntével sem áll le, hiszen a helyben lakókat és a turistákat továbbra is várják a sétahajók, valamint a főbb útvonalakon közlekedő menetrendi hajók. A Szántódrév és Tihanyrév közötti kompjáratok szeptemberben is sűrített menetrenddel járnak, reggel 7:00 és 21:15 között fél óránként indulnak kompok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!