Lezárult a honvédség tavaly bezárt csopaki Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központ Forrás utca feletti sportpálya részének licitálása is. Az ingatlant 575 millió forintért hirdette meg árverésre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) az online felületén és a kedden záruló licitben 704 millió forintért kelt el.
A hirdetményből annyi derült ki a Forrás utca 7. szám alatt találtható ingatlanról, hogy
Kapcsolódó
- egy belterületen található, 15 ezer négyzetméternyi kivett beépítetlen telek,
- a területén aszfaltozott leromlott állapotú, funkciójukat elvesztett futballpályák találhatók – ezeket füves, és fásított részek veszik körül.
- Az ingatlanon sportolásra alkalmas járdafelületek és parkolásra lehetővé tévő részek is találhatók.
- Épületek viszont nincsenek és jelenleg közműcsatlakozás csatlakozásra sincs lehetőség.
A telek az úgynevezett K-Hon építési övezetben található, amely honvédelmi tevékenységhez kapcsolódó építmények elhelyezésére szolgál.
Kihagyhatatlan? – egymilliárdos árengedményt kínál a magyar állam
Miután egyetlen ajánlat se érkezett, korábbi a 5,23 milliárd helyett 4,19 milliárd forintos kikiáltási áron hirdeti meg a tihanyi telkét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.A részletekről itt olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!