Azt már korábban tudni lehetett, hogy a 16. Balaton Sound után a fesztivál szerződése lejár a Balaton-parti település önkormányzatával. Arról azonban eddig sehol nem volt hivatalos hír vagy bejelentés, a város egyáltalán hajlik-e arra, hogy újratárgyalja vagy újrakösse szerződését a fesztivál szervezőivel.
Most viszont Csákovics Gyula polgármester arról beszélt Zamárdi helyi lapjában, hogy a Balaton Sounddal sokkal több probléma volt, mint a Strand Fesztivállal, ezért míg utóbbi maradhat a településen, a 2025-ös Balaton Sound már biztosan nem Zamárdiban kerül lebonyolításra – vette észre az Index.
A Zamárdi Hírmondó októberi számában Csákovics Gyula polgármester úgy fogalmazott:
hamarosan bejelentésre kerül, hogy a Balaton Sound fesztivált 2025-ben már nem Zamárdiban rendezik meg. Noha a fesztivál elvileg nem szűnik meg, a Strand Fesztivál elfogadottabb, kevesebb problémával.
Jelezte, hogy velük a közeljövőben tárgyalásokat folytatnak majd a továbbiakról.
A településvezető előrevetítette azt is, hogy a Balaton Sound helyett nem kívánnak másik nagy fesztivált befogadni, de a pontosabb egyeztetések majd csak az alakuló ülésen kezdődhetnek meg. Emellett mindenkinek megköszönte az elmúlt öt év együttműködését, a különböző intézményvezetőktől kezdve a civil szervezetekig.
Arról már felröppentek pletykák, hogy más Balaton-parti városok felajánlották, befogadnák a rendezvényt: Balatonvilágos, Balatonboglár neve is szóba került. Biztos információval viszont egyelőre még senki nem szolgált.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!