Naponta 47 család számlán őrzött megtakarításait lopják el a csalók Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy minden nap közel 60 millió forint jut a csalók kezére. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a legdrámaibb változás a statisztikákban az, hogy
míg egy évvel ezelőtt átlagosan 700 ezer forintot takarítottak le a csalók a lakossági bankszámlákról, addig az idei év I. negyedévében ez az összeg már az 1,3 millió forintot közelítette.
Három éves összevetésben a számlák elleni támadások még szomorúbb képet mutatnak: A sikeres támadások száma 15-szörösére ugrott, az ellopott összeg tekintetében pedig 23-szoros a növekedés.
Az elmúlt időszakban a bankkártyánkat is egyre inkább támadják a csalók. Három éves összevetésben, 2021 I. negyedévéhez képest a sikeres bankkártya csalások száma háromszorosára, az elkövetési érték pedig hatszorosára növekedett – emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője. Az idei első negyedévben naponta átlagosan 512 esetben éltek vissza bankkártya adatokkal a csalók. Az adat akár még kedvező is lehetne, hiszen egy évvel korábban, 2023 első három hónapjában naponta átlagosan még 552 bankkártyás csalás történt, ám Gergely Péter arra emlékeztet, hogy
a kárérték a csökkenő darabszám ellenére napi 18 millió forintról 22 millió forintra emelkedett.
Ez azt jelenti, hogy egy-egy visszaélésben közel harmadával, 10 ezer forinttal többet, 43 ezer forintot tudtak elvinni tőlünk a csalók, mint egy éve.
Érezhető némi javulás
Gergely Péter szerint az első ránézésre kedvezőtlen adatok ellenére vannak kedvező jelek. A számlás visszaélések számának első negyedévi 8 százalék alatti növekedése az elmúlt 5 év legkedvezőbb adata - bár az 5,4 milliárd forintos negyedéves kárérték brutális összegnek tűnik, eltörpül a 2023-as III. negyedév 8 milliárd forintot meghaladó kárértékéhez képest.
A bankkártyás visszaélések tekintetében az év első három hónapjában kicsalt 2 milliárd forint kisebb összeg, mint amivel az azt megelőző két negyedévben megkárosították a kártyabirtokosokat.
Segítik az ügyfelet, de saját magától nem védik meg
A BiztosDöntés.hu szakértője szerint egyrészt óvatosabbak lettek a magyarok, ami részben annak köszönhető, hogy ma már nincs olyan ember, akinek a családjában vagy ismerősei körében ne hajtottak volna végre sikeres bankkártya- vagy számla elleni támadásokat. Másrészt – hívta fel a figyelmet Gergely Péter – szemmel láthatóan
kezd beérni a Kiberpajzs összefogás, ahol a kormányzat, a rendőri szervek, a jegybank és a bankok összehangolják figyelemfelhívó munkájukat,
és így a korábbiaknál szélesebb körhöz jutnak el információk arról, hogy mire érdemes figyelni a csalások megelőzése érdekében, illetve, ha támadás ért bennünket hogyan tudunk lépni.
A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a következő-hetekben hónapokban még hatékonyabbá válhat a csalások elleni fellépés annak köszönhetően, hogy augusztustól a kormány az eddigieknél alaposabb információmegosztást engedélyez a bankok számára a kibercsalásos esetek megelőzése érdekében. Emellett a Magyar Nemzeti Bankban és a pénzintézetekben pedig készül az a központi csalás monitoring rendszer, amely a tervek szerint 2025 II. félévétől valós időben tudja majd értékelni a beérkező átutalási tranzakciók veszélyességét, így segítve a bankokat, hogy még jobban tudják védeni ügyfeleik pénzét.
Gergely Péter ugyanakkor arra figyelmeztet: a bankok, az MNB és a rendőrség sem tud segíteni abban az esetben, ha az ügyfél maga teszi lehetővé a csalást, azzal, hogy kiadja a csalóknak bankkártya-adatait, számla vagy mobilbank hozzáférési kódjait, vagy – mivel számtalan esetben ez történik – a csalók felkérésére ő maga hajt végre olyan tranzakciókat, aminek köszönhetően a pénzek a bűnözőkhöz jutnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!