Idén 10 éves a törvényi ingyenes készpénzfelvétel bármely hazai, forint töltésű ATM-ből. A lakossági ügyfelek egy rövid nyilatkozat kitöltésével bármely hó 20-áig, a következő hónaptól annál a banknál élvezhetik az ingyenesség előnyeit, ahol leadták ezt a nyilatkozatot.
A jogszabály értelmében, havi legfeljebb 2 ATM készpénzfelvétel számít bele az ingyenes határba, összesen legfeljebb havi 150 ezer forint erejéig. Tehát ha valaki már egy készpénzfelvétellel kimeríti ezt a keretet, akkor már a második készpénzfelvétel sem lesz ingyenes.
Kapcsolódó
Azt viszont már valószínűleg kevesen tudják, hogy a nyilatkozattal nem csak az ATM-ekre vonatkozik egy teljesen ingyenes készpénzfelvételi lehetőség, hanem az erre szerződött kereskedőknél is kérhetnek készpénzt ingyen a pénztárostól.
Ehhez azonban legalább 3 ezer forintért vásárolni kell a bankkártyával. Ekkor kapcsolódik hozzá a készpénzátvételi lehetőség, alkalmanként legfeljebb 20 ezer forintig.
A törvényi ingyenesség ebből havonta az első két tranzakcióra vonatkozik, tehát havonta összesen legfeljebb 40 ezer forint mértékéig.
A szolgáltatást a 2023-ban, az 1 500 lakos alatti településeken jórészt bezárt posták ellensúlyozására karolta fel a kormányzat
– mondta az Economxnak Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, egyben hozzáfűzte:
„A szándék iránya kétségkívül jó, hiszen a 10 éve létező 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvétel összegét nem kísérte inflációkövetés, azonban olyan boltot, amely készpénzt is ad a vásárlóinak a kártyás fizetés mellé, a Penny Market üzletein kívül nagyítóval sem találni Magyarországon”.
Nem éri meg az üzleteknek
Készpénzt adni a bankkártyával fizető vásárlóknak első hangzásra jó ötletnek tűnik, ráadásul a nyugati pénzügyi szolgáltatási palettán már régóta létezik ez a szolgáltatás. A kereskedőnek így kevesebb készpénzt kell kezelnie a nap végén, a vevő pedig megkapja a készpénzigényét a vásárlás helyén, nem kell még külön ATM-et is felkeresnie.
Ami remek elgondolásnak tűnik azonban az íróasztal mögül, az a gyakorlatban nem mindig piacképes. A készpénzátvétel szolgáltatás sajnos pont egy ilyen neuralgikus pontnak tűnik a hazai kereskedők körében.
Az utóbbi egy évben a sajtóhírek arról szóltak, hogy a kereskedők egyelőre kivárnak, illetve vizsgálják a készpénzátvétel bevezetésének lehetőségét. Ismert, hogy a kasszaszoftvereket csak évente limitált alkalommal frissítik a nagy áruházláncok, ami szintén késlelteti az újdonságok bevezetését.
Mostanában azonban már olyan értesülések látnak napvilágot Gergely Péter szerint, amelyek alapján a kereskedők meghozták a döntést és egyértelműen nem támogatják a készpénzátvétel bevezetését, az állami ösztönzés ellenére sem.
„Minden kereskedő, aki szerződik erre a szolgáltatásra, nem csak a havi 2, törvényileg ingyenes készpénzátvétellel kell kiszolgálja a vásárlóit, hanem bármennyit, még akkor is, ha a havi harmadik tranzakciótól már fizet érte az ügyfél a bank felé – hangsúlyozta lapunknak a BiztosDöntés.hu szakértője, majd így folytatta:
„Ez pedig akár jelentősen is megnövelheti a boltban tartott készpénz mennyiségét, ami logisztikai kihívást és egyben biztonsági kockázatot is jelent. Noha a sajtóhírekben rendre a nagy áruházláncokat kérdezik az újságírók a szolgáltatás bevezetéséről, de a kormány célkeresztjében valójában a kistelepülések kereskedői álltak, akik számára ez egy jóval érzékenyebb probléma”.
A Tesco és az Auchan is úgy nyilatkozott a hazai sajtónak, hogy nem érhető el a szolgáltatás a hálózatukban, az egyébként fizetési megoldásokban innovatív Spar pedig egyenesen kijelentette: nincs náluk készpénzátvétel és nem is tervezik a bevezetését.
A két német gyökerű hálózat, a Lidl és az Aldi szintén nem nyújt készpénzátvételt, közülük a Lidl azonban nem zárja ki annak jövőbeni bevezetését.
Még mindig csak egy boltláncban lehet bevetni a készpénztrükköt
Bár az elvi lehetőség egy éve adott, a vezető magyarországi üzletláncok egy kivétellel nem biztosítják vásárlóiknak az ingyenes készpénzfelvételt.Magyarországon jelenleg a Penny Market országos bolthálózatában érhető el a készpénzátvétel szolgáltatás, bár ott is minimális a kihasználtsága, az összes tranzakciók mindössze kevesebb mint 0,1 százalékát teszi ki. De vannak olyan régiók is Magyarországon, ahol egyáltalán nem kérnek készpénzt a vásárlók a Penny pénztárosaitól, még ingyen sem.
A bankok felkészültek rá
Banki oldalról a Raiffeisen Bank hirdetményében nem találni semmit sem a készpénzátvétel szolgáltatásról. Az összes többi hazai nagybank közzétette ennek a szolgáltatásnak a díját a hirdetményében.
- A havi 2 államilag ingyenes tranzakciót követően a belföldi idegen ATM díjat kell fizetni érte a CIB Bank, a Gránit Bank, a MagNet Bank és az MBH Bank kártyásainak.
- A K&H Banknál a saját ATM díjjal egyezik meg a készpénzátvétel szolgáltatás díja, de az év végéig csak az illetéknek megfelelő banki díjat kell érte megfizetni.
- Az Erste Banknál, az OTP Banknál és az UniCredit Banknál egyedi díja van a készpénzátvétel szolgáltatásnak. Az Erste Banknál ez a díj – összegtől függően – a saját ATM díjjal egyezik meg, vagy annál olcsóbb.
- Az OTP Banknál 15 ezer forinttól valamivel olcsóbb a szolgáltatás díja, mint a saját ATM díj, az alatt pedig valamivel drágább.
- Az UniCredit Banknál fix díjas a készpénzátvétel, 576 forintba kerül, ami 76 százalékkal magasabb, mint a saját ATM díja, viszont még így is nagyságrendileg feleannyiba kerül készpénzhez jutni, mintha idegen ATM-ből venne fel készpénzt a kártya birtokosa.
Gergely Péter szerint egyértelmű tehát, hogy
a banki díjazás alapján jól járnának az ügyfelek a készpénzátvétellel, vagy legalábbis semmiképpen sem rosszabbul, mintha egy belföldi ATM-ből vennének fel készpénzt.
Ráadásul ezzel a szolgáltatással egy, a 150 ezer forintos ATM készpénzfelvételtől független ingyenes készpénzfelvételi lehetőséghez juthatnának a kártyabirtokosok, amivel megnövelhetnék a havi ingyenes keretüket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!