Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter jelentette be, hogy 

kiutasították Szlovákiából azt a két külföldi állampolgárt, akiket a helyi hatóságok a múlt héten vettek őrizetbe az ország keleti részében lévő kritikus infrastruktúra elleni terrortámadás lehetséges előkészületei miatt.

A szlovák belügyminiszter hétfőn azt mondta:

Egy személyt kiutasítottunk Magyarországra, a másik személyt pedig a kiutasítási eljárás keretén belül haladéktalanul átadtunk az ukrán hatóságoknak.

Hozzátette: a gyanúsítottak drónok segítségével terepmegfigyelést végeztek az energetikai infrastruktúra több létesítményénél, mások mellett az Eustream nagykaposi (Velké Kapusany) gáz kompresszor állomásánál, a vajáni (Vojany) erőműnél, illetve vasútállomásoknál és a szlovák-ukrán határon. A „Vostok” fedőnevű akció során a szlovák hatóságok számos megfigyelésre használt híradástechnikai és más műszaki berendezést is lefoglaltak, köztük hőkamerákat, éjjellátó és térerőzavaró készülékeket is.

A politikus az MTI tudósítása szerint kifejtette:

a gázvezeték vagy kőolajvezeték elleni támadás lehetséges előkészületeivel három személyt gyanúsítanak, egyikük szlovák állampolgár, ketten pedig külföldiek.

Matus Sutaj Estok hétfői videóbejegyzésében elmondta: az ügyben indult nyomozás még folyamatban van, de már megtették azokat a gyors intézkedéseket, amelyek egy ilyen jellegű esetleges terrortámadás megakadályozását célozzák.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség korábbi jelentése szerint az üggyel összefüggésben Pavol Gaspar, a szlovák titkosszolgálat (SIS) vezetője két ukrán állampolgár kedden történt őrizetbevételéről tett említést.

A belügyminiszter az esetről először a szlovák közmédia egyik politikai műsorában beszélt szombaton, akkor azt mondta: az ország keleti részén olyan tevékenységet észleltek, amely egy a létfontosságú infrastruktúra elleni terrortámadás lehetséges előkészületeire utal. A miniszter akkor egy szervezett csoportról beszélt, amely „terepmegfigyeléseket végzett a gázvezetéknél vagy a Barátság kőolajvezetéknél és nem csak Szlovákiában, hanem Magyarországon is.”

Ezzel összefüggésben a szlovák kormány biztonsági tanácsa már csütörtökön döntést hozott az ország kritikus infrastruktúrája védelmének megerősítéséről, de akkor még nem ismertették ennek konkrét okait.

A hétvégi sajtóbeszámolók szerint a szlovák rendőrség terrortámadás gyanúja miatt két férfit vett őrizetbe, akik a Barátság kőolajvezeték elleni támadást tervezhettek, az egyikük egy magyar származású ukrán férfi. A férfi autójában a hatóságok egy drónra, parókákra, maszkokra és egy, a kritikus infrastruktúráról készült térképet bukkantak, ezeket az ügyvédje szerint magáncélokra használta; otthonában pedig semmilyen támadásra alkalmas eszközt nem találtak a hatóságok. Végül szabadlábra helyezték, nem indítottak ellene eljárást, ahogy a másik, terrorgyanúval őrizetbe vett személyt ellen sem. A történtekről ITT írtunk bővebben.