A The Wall Street Journal a megszállt területek orosz fennhatóságáról, demilitarizált övezet létrehozásáról, európai békefenntartókról és az ukrán NATO-csatlakozás ügyének 20 évre szóló felfüggesztéséről írt november 6-án. Donald Trump még 2023-ban úgy nyilatkozott, hogyha megválasztják elnöknek, „egy nap alatt békét teremt”. Reális lehet-e egy ilyen ígéret?
Csiki Varga Tamás (Cs.V.T.): Lássuk reálisan a formalitások időtávját: Donald Trump akkortól cselekedhet az Egyesült Államok nevében, amikortól beiktatják – majd 2025 januárjában. Addig a Biden-adminisztráció fenntartja az ukránok támogatását, és jelenleg is azon dolgozik, hogy a 2024 áprilisában elfogadott támogatási csomag Ukrajnára eső részéből fennmaradó 6,4 milliárd dollárt is felhasználják. Addig is, amíg beiktatják, saját személyes kapacitásában Trump elkezdhet „közvetíteni”, és körvonalazhatják egy fegyverszünet feltételeit. Ez még nagyon messze lenne a békétől, de kezdetnek jó lenne.
Mennyire vegyük komolyan a Wall Street Journal által kiszivárogtatott javaslatokat?
Cs.V.T.: Bár ezek még nem jelentenek garanciát semmire, és azt sem venném készpénznek, hogy Donald Trump fejében pontosan ez van, de ahhoz kiindulásnak jó, hogy elkezdjünk strukturáltan beszélni azokról a tényezőkről, amelyekre egy fegyverszünet, aztán valamilyen rendezés épülhet.
Hogy jutunk el a békéhez?
Cs.V.T.: Először jussunk el egy fenntartható fegyverszünetig, aminek előfeltétele az lenne, hogy mindkét fél hajlandó legyen tárgyalni. Arról már egy ideje érkeznek szórványos hírek, hogy Katarban tárgyaltak, és a háború közel három éve alatt is voltak ilyen tematikus epizódok: Isztambulban a gabonaegyezményről tárgyaltak, több alkalommal pedig hadifogoly-cserékben állapodtak meg. Mégis, egy fegyverszünet ennél jóval nagyobb jelentőségű ügy.
A fegyverszünetbe Ukrajna csak akkor mehet bele, ha a fegyvernyugvás idején sem fagyasztják be a nyugati államok további támogatását az önvédelemhez – különben az ukrán erők stagnálnak, míg Oroszország tovább fegyverkezik és készülhet a harcok folytatására, immár megújult erővel. Oroszországnak pedig addig „nem éri meg” fegyverszünetet kötni, amíg nyerésben érzik magukat: amíg a front több meggyengült szakaszán kisebb-nagyobb áttöréseket tudnak elérni, és akár az ukrán védelem megroppantásában is bízhatnak.
Nem véletlen, hogy nyár óta egyre nagyobb intenzitással támadnak, először becslések szerint átlagosan napi 1000, majd 1200, most már 1500 fős veszteség (sebesült és halott) mellett is, nem beszélve a folyamatosan magas haditechnikai veszteségekről. Jelenleg arra számítunk, hogy megpróbálják fenntartani ezt az extrém nyomást, és minél több területet elfoglalni 2025 januárjáig, amíg Trumpot beiktatják és akkor hivatalban lévő elnökként már jogosult lesz „tárgyalni”. Moszkva igyekszik addig maximalizálni tárgyalási alapját.
Egyébként a felek „tárgyalóasztalhoz kényszerítéséhez” elvben jó lehet a trumpi megközelítés, hogy Oroszországot azzal fenyegeti, hogy ha nem hajlandó tárgyalni, akkor megnöveli a támogatást Ukrajnának; Ukrajnát pedig azzal kényszerítheti, hogy ha nem hajlandó tárgyalni, akkor megszünteti a támogatást. Így mindkét fél kap valamit – és persze fel is kell adniuk valamit a maximális, egymást kizáró céljaikból.
Mik ezek a célok?
Cs.V.T.: Putyin háborús céljai 2022 februárja óta nem változtak: meg akarja szerezni Ukrajna azon területeit, amelyeknek a lakossága valamilyen részben oroszajkú; meg akarja akadályozni, sőt tiltani Ukrajna NATO- (és feltehetően EU-) csatlakozását; ehhez olyan politikai változást szeretne előidézni Kijevben, ami lényegesen „barátibb” kapcsolatot ápol Moszkvával, mint Zelenszkijék; végül pedig, katonai értelemben annyira meg kívánja gyengíteni Ukrajnát és elvágni a nyugati katonai támogatást, hogy semmilyen – vélt vagy valós – fenyegetést ne jelenthessen. E célok eléréséhez járult hozzá az, amikor 2022. szeptember 30-án egyoldalúan „magához csatolt” négy ukrán megyét – olyan területeket is, amelyek még ma is ukrán fennhatóság alatt állnak.
Az ukrán háborús célok közül teljesülni látszik egyelőre az, hogy meg tudják őrizni az ország függetlenségét, politikai szuverenitását – amire 2022 február végén nem sokan fogadtak volna nagyobb összeggel.
Emellett hivatalosan továbbra is cél minden, az oroszok által megszállt ukrán terület visszaszerzése – de ennek katonai realitása ma már nincs. Nemcsak a Krím, de a Donbasz esetében sem.
Az más kérdés, hogy ezeket a területeket a nyersanyag-kincseken túlmenően más okból nem is lenne érdemes visszaszerezni, mert az oroszok által teljesen elpusztított városokról, lerombolt infrastruktúráról beszélhetünk, ahonnan az ukránok vagy elmenekültek, vagy kitelepítették őket, a helyben maradó vagy 2022 óta betelepített oroszajkú lakosság pedig nem lenne lojális Kijevhez. A megszállt területekre vonatkozóan a rendezés egyik elve lehet a „területet békéért”, azaz, hogy Oroszország megtartja az elfoglalt területeket, cserébe a további ukrán területek elfoglalásától, a háború folytatásától eláll. Ehhez persze egyidejűleg más – orosz szempontból meghatározó, már jelzett – feltételeknek is teljesülni kell.
Ukrajnának az is alapvető cél, hogy olyan rendezés felé mozduljanak el, amely biztosítja, hogy Oroszország ne legyen képes néhány év múlva újra háborút indítani a maradék ukrán állam felszámolásáért. Ehhez Kijev elrettentésre is alkalmas katonai képességeket és a nyugati államokkal fenntartott védelmi együttműködést szeretne biztosítani.
Hogyan születhet kompromisszum?
Cs.V.T.: Látszik, hogy ezek a célok sok tekintetben kölcsönösen kizárják egymást: a megszállt területek de facto hovatartozása (esetleg ennek de jure elismerése); Ukrajna NATO- és EU-tagsága (vagy semlegessége); katonai képességeinek jövője a legfontosabb vitatott elemek.
Vannak olyan közös ügyek is, amelyek rendezése valamelyest közös érdek: a hadifogolycsere, a háborús jóvátétel és kártalanítás kérdése, a menekültek hazatérése, a nukleáris létesítmények biztonsága, a fekete-tengeri (gabona)kereskedelem biztonságának helyreállítása kapcsán
– elvben – könnyebb lehet kompromisszumot találni.
A Wall Street Journal által nyilvánosságra hozott feltételek elvezethetnek a fegyverszünetig, majd a békéig?
Cs.V.T.: A várakozásaink legyenek egyelőre visszafogottak. Egy stabil fegyverszünethez valóban hasznos kiegészítő lenne egy széles demilitarizált övezet, amely a – tárgyalások idejében létező – frontvonaltól akár mindkét irányban 60-80 kilométert is kitehetne, hogy a nagy hatótávolságú rakétatüzérségi eszközök hatósugarát is figyelembe vegyék. Ahhoz, hogy ebbe az övezetbe a feleket elválasztó európai békefenntartók kerüljenek, nemcsak az európai kormányok és társadalmak erős támogatására lenne szükség, hanem akár több tízezer katonára is, akiket oda lehetne telepíteni az 1200 kilométeres front térségébe. Ennek jelenleg sem a politikai támogatottsága, sem a katonai – vagy anyagi – erőforrásai nem állnak rendelkezésre, arról nem beszélve, hogy nagyobb kockázattal járna, mint a balkáni stabilizáció Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában.
A megszállt területek sorsával kapcsolatban ma még az ukrán társadalom többsége szeretné visszaszerezni azokat és helyreállítani az 1991-es határokat, még ha katonailag erre nincs is esély. De ez az arány folyamatosan csökken: a reális helyzetértékelés a megegyezés felé tereli az ukrán társadalmat. Ugyanakkor Zelenszkij számára meghatározóan fontos, hogy ha kénytelenek lesznek elfogadni a területek elvesztését, azért cserébe megfelelő „ellenértéket” kapjanak, ne csupán a legyőzöttnek diktált békefeltételeket.
Az ország NATO- és EU-tagságával kapcsolatban már korábban is az volt a véleményem, hogy ezeket tárgyalási alapnak mindenképpen érdemes fenntartani – szükség esetén feltételekhez köthető vagy feladható célok, ha cserébe Ukrajna ismételten kap valamit.
Régóta népszerű felvetés az ország „finlandizációja”, azaz katonai tömbön kívüli státuszának a kialakítása, aminek csak akkor lenne realitása – illetve ukrán oldalról értelme –, ha Kijev hiteles biztonsági garanciákat kap egy újabb orosz katonai agresszióval szemben. Ez egyébként a területek kérdése mellett a legnehezebb ügy – de míg a területek „elengedése” inkább érzelmi kérdés, addig a biztonsági garanciák, és emellett/ehelyett az ukrán önvédelmi képességek megerősítése/fenntartása/csökkentése az ország túlélését határozhatja meg középtávon. Ez már olyan stratégiai megfontolások tárgya, amiről Ukrajna csak támogatóival együtt tud döntést hozni – ha lesznek ilyen támogatók.
Végül, de nem utolsó sorban, ha tartós rendezést akarnának elérni a felek, akkor európai részvétellel valamilyen regionális megállapodást is ki lehetne alakítani, aminek egyik kulcseleme a fegyverzet-korlátozás és -ellenőrzés lenne. Ez azt jelentené, hogy Oroszország és a NATO, Ukrajnával összehangolva csökkenthetné az egymással szemben állomásoztatott katonai képességeiket – mint a hidegháború végének enyhülésekor.