Idén a leginkább jellemző béremelés 6-10 százalék között volt a fehérgalléros specialisták körében, jövőre viszont 5-8 százalékos sáv várható a Grafton Recruitment toborzócég szerint. A cég Salary Guide kiadványai alapján a dolgozók kifejezetten nyitottak a váltásra, így jövőre sokan kereshetnek maguknak új munkahelyet. A felmérésből kiderült az is, hogy a munkaadók idén meghallották a dolgozók igényét, így egyre többen adnak többek között egészségbiztosítást.
Idén a legtöbb fehérgalléros munkavállaló 6-10 százalék közötti fizetésemelést kapott, egyes területeken azonban kiugró mértékű növekedés látható
– derült ki a Grafton Salary Guide kiadványaiból.
- A pénzügyi területen dolgozók 17-20 százalék közötti béremelést is el tudtak érni, miután kifejezetten keresettek ezek a szakemberek,
- az üzleti szolgáltatóközpontokban 8-10 százalékkal növelték a fizetéseket,
- ugyanakkor az IT-szektor megtorpant. Ezen a területen csak a magasan kvalifikált dolgozók bére emelkedett, a többieké gyakorlatilag stagnált,
- a gyártás-termelésre az autóipar válsága nyomja rá a bélyegét, ami miatt érdemi leépítések tapasztalhatók a járműgyártásban.
Az IT-sok bére azonban még úgy is kiemelkedő, hogy az idén nem igazán nőttek a fizetések a területen.
A friss Salary Guide szerint
- az egy-két év tapasztalattal rendelkező fejlesztők bruttó 7-800 ezer forintot kapnak,
- míg a seniorok bére a 2 millió forinthoz közelít.
Ilyen magas béreket más területen általában csak ennél is magasabb szinten, leginkább a csapatvezetőknek kínálnak.
A szolgáltatóközpontokban jellemzően a seniorok bére éri el a bruttó 1 millió forintot, a csoportvezetők és menedzsere fizetése 1-1,5 millió forint között szóródik. A gyártás-termelésben a pályakezdő mérnökök bére bruttó 500-600 ezer forint között alakul, azonban senior szinten itt is egyre inkább 1 millió forint körül mozognak a bérek.
Idén csak azok a munkavállalók tudtak 15-20 százalékos béremelést elérni, akik munkahelyet váltottak.
A munkavállalók 70 százaléka nyitott a váltásra. Az első és legfontosabb indok továbbra is a fizetés, de elkezdett felzárkózni a munka-magánélet egyensúlya, ami kiterjed a cégek által nyújtott otthoni és hibrid munkavégzésre is. Vannak, akik a karrierlehetőség és a szakmai kihívások miatt váltanak, míg mások a közvetlen felettes személye vagy a rossz irodai légkör miatt néznek új lehetőségek után – mondta Farkas Tamás, a toborzócég vezetője. Azok közül, akik csak 1-5 százalék közötti béremelést kaptak idén, 88 százalék nyitott a váltásra. Vagyis csak az ennél magasabb szintű béremelés jelentett megtartó erőt.
Amíg tavaly 10-15 százalék között volt a leginkább jellemző béremelés, addig az idei évre ez 6-10 százalékra csökkent. A jövő évben a Grafton Recruitment szerint a legtöbb vállalat 5-8 százalékos béremelést adhat a fehérgallérosoknak. Ez a várható, 3-4 százalékos infláció felett lesz, de a bérek emelkedése csak kismértékben haladhatja meg a pénzromlás ütemét, ami fenntarthatja a magas váltási hajlandóságot.
Ha a béremelések üteme csökken is, a cégek egyre jobban alkalmazkodnak a munkavállalói igényekhez az egyéb juttatások terén, hogy meg tudják őket tartani.
A béren kívüli juttatások közül a munkavállalók szempontjából hosszú ideje a legfontosabb az egészségbiztosítás – mondta Farkas Tamás. A vállalatok részéről azonban az elmúlt években ez nem volt a legfontosabb juttatások között. Idén úgy tűnik, a cégek is meghallották a dolgozók kérését, hiszen a felmérés szerint mostanra munkáltatói oldalon a második legfontosabb juttatási formává lépett előre. A SZÉP-kártya után rögtön az egészségbiztosítás következik, ami a magánegészségügyi ellátások iránti növekvő igényt mutatja – tette hozzá.
A jövő év első felében az egyes szektorok vegyesen teljesíthetnek. A Grafton Recruitment várakozása szerint az IT-szektor fellendülésére még minden bizonnyal várni kell, de az év második fele már a létszám bővítéséről szólhat. Az autóipar válsága ugyanakkor folytatódhat, hiszen itt még nem látni a fellendülés jeleit, sőt, akár újabb leépítések is lehetnek. A gyártás-termelés területén az elektronika és a gyógyszergyártás növekedésnek indulhat.
A globális gazdasági problémák miatt mindeközben egyre több üzleti szolgáltatóközpont jöhet Magyarországra is, hiszen a költségcsökkentési kényszer miatt a drága nyugat-európai és tengerentúli egységeket a kelet-közép-európai térségbe szervezhetik ki.