A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,09 pontos csökkenéssel, 72 132,74 ponton nyitott hétfőn.

A pénteki záróértékéhez képest minimálisan gyengült.

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 219,04 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel, 72 132,83 ponton zárt pénteken.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama továbbra is a 18 ezer forintos szinttel küzd, pénteken nem tudott felette zárni.

Amennyiben sikerül visszakapaszkodni, a következő rövid távú ellenállás 18 340 forintnál lehet.

Pénteken az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,83 százalékkal 17 970 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Mol jegyzése az 50 napos mozgóátlag felett próbál stabilizálódni, amely 2915 forintnál jelent támaszt, míg a következő ellenállás 2960 forintnál adódhat. Pénteken a Mol árfolyama 14 forinttal, 0,47 százalékkal 2934 forintra csökkent, 813,0 millió forintos forgalomban.

A Richter a 9585 forintos szint felett tudott ismét zárni, a következő akadályok 9750, majd 9855 forintnál láthatóak. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,47 százalékkal 9690 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom árfolyamában 1036 forintnál húzódik támasz, míg 1078 forintnál ellenállás, a technikai kép alapján hamarosan nagyobb elmozdulás indulhat. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 1044 forinton stagnált, forgalma 85,6 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!