A Budapest-Belgrád gyorsvasút szerbiai szakaszának felújítása csaknem egy évvel a tervezett határidő előtt befejeződött a Szabadka és Újvidék közötti 108 kilométeres szakaszon.
A tesztelés sikeres volt, de a megnyitó ünnepséget elhalasztották a nemrégiben történt tragikus baleset miatt, amikor az újvidékivasútállomásépületének régi, fel nem újított részének bejárat feletti tetőszerkezete leomlott, ami több embert maga alá temetett, és tizenöt halálos áldozatot követelt.
Kapcsolódó
Az információk szerint december 8-án helyezik üzembe a felújított szakaszt – írja az Index. A lap összeállításából kiderült, hogy a kínai konzorcium által végzett munkálatok során:
- 30 aluljárót;
- 13 felüljárót;
- valamint két gyalogos-kerékpáros átkelőt építettek;
- és három új állomást alakítottak ki.
A munkálatok értékét 948 millió euróra becsülték, a pontos összeget azonban homály fedi, mert a kínai konzorciummal között szerződést titkosították.
A felújított pálya lehetővé teszi, hogy a vonatok akár 200 km/h sebességgel is közlekedjenek.
A projekt folytatásaként a Budapest-Belgrád vasútvonalat ezerötszáz kilométerrel hosszabbítják meg, így a vonat végállomása Athén lesz. A görög kormány is csatlakozik a projekthez, a két ország vezetői már megállapodtak a fejlesztésben.
Az új vonal 2027-ben lehetővé teszi, hogy Budapest és Belgrád között kevesebb mint négy órás utazással lehessen közlekedni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!