Önálló településsé alakulna a Budapest III. kerületének szélén húzódó, mintegy 1500 lakost számláló Csúcshegy. A helyi civil szervezet, a Menedék a Csúcshegy Barátainak Egyesület aláírásgyűjtésbe fogott, hogy népszavazást írjanak ki az elszakadásról – számolt be a Blikk.
Az Üröm és Solymár szomszédságában, a III. kerület szélén emelkedő hegyoldalon élők régóta ivóvíz-hálózathoz szeretnének jutni, és úgy vélik, ha önállósulnak, pályázhatnának támogatásért.
E törekvéseikben ugyanis eddig nem kaptak segítséget az óbudai önkormányzattól, sőt, miként az egyesület vezetője fogalmazott, a III. kerület „direkt elgáncsolja” őket mindenben, amivel jobbítani szeretnék otthonaikat.
„A III. kerület még szabályozási tervet sem hajlandó készíteni, ami tartalmazza, hogy például hol húzódnak a közművek, és ezzel legalább árajánlatot kérhetnénk a vízhálózat kiépítésére" –mondta Hámor Endre.
„Ha Budapesttel, Óbudával közösen nem lehet, hát majd nélkülük" – tette hozzá a népszavazást kezdeményező egyesület vezetője.
Az óbudai önkormányzat szerint azonban már az elszakadás felvetése is megalapozatlan, mivel Budapest határait törvény rögzíti.
A fővárosi önkormányzat sajtóirodája szintén megerősítette, hogy ehhez törvénymódosításra is szükség lenne, de az nem tartozik a hatáskörükbe.
Ami pedig az infrastruktúra-fejlesztést illeti: az óbudai vezetés szerint ez a főváros feladata lenne, ám mivel Csúcshegy zártkerti besorolású és soha nem volt építési övezet, ezt a főváros sem köteles elvégezni.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Már zakatol az első Alstom-mozdony

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető
