Még környezethasználati engedélyük sincs, de toboroznak és építkeznek Debrecenben a kínai akkugyárak.
Az épületek mostanra szerkezetkészek, a gyártás a tervek szerint 2026-ban kezdődhet
- írta a Népszava. A lapnak a Debrecen déli ipari övezetében épülő akkumulátorgyárral kapcsolatban feltett kérdéseinkre a kínai beruházó kommunikációval megbízott ügynöksége azt válaszolta:
A CATL Debrecen beruházása ütemezetten halad, minden tekintetben megfelelve a vállalat hatályos engedélyeiben rögzített feltételeknek.
A vállalat folyamatosan toborozza a leendő munkatársait is, jelenleg is aktívan hirdeti az újonnan megnyíló pozíciókat az álláskereső felületeken, itteni alkalmazottainak száma pedig immár eléri a négyszázat.
Az új munkatársak felvételét a CATL Debrecen szálláslehetőség nyújtásával is segíteni kívánja, ennek feltételeit hosszú távú bérleti konstrukcióval igyekszik megteremteni.
A lap azt írja:
a beruházó jelenleg úgy építkezik, hogy egyelőre nem rendelkezik egységes környezethasználati engedéllyel, ami az építési engedélyeket és a kivitelezési munkák egy részét nem érinti.
Közben a másik nagy kínai beruházó, a debreceni északnyugati ipari övezetben, a BMW gyárhoz közel építkező EVE Power bejelentette, hogy benyújtotta az akkumulátorgyár környezethasználati engedély iránti kérelmét a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz. Ebből kiderül, hogy
ennek az üzemben a hatásterülete északi, déli, keleti és nyugati irányban is nagyjából két és három kilométer közé esik, nagyobb részben Debrecen, de egy kis szakaszon Hajdúböszörmény közigazgatási területének déli részét is érinti.
Ez azért lényeges, mert ha bárki megtámadná bíróság előtt ezt az engedélyt, annak szintén igazolnia kellene, hogy érintettként, szenvedő félként jogosult erre.
A kormányhivatal - akárcsak a CATL ügyében megismételt eljárásban - az EVE Power beruházásnál sem látta indokoltnak, hogy személyes közmeghallgatást tartson, erre most is csak írásban, online van módjuk a helyieknek.
Frissítve: reagált a CATL, minden a terv szerint halad
Nem sokkal a cikk megjelenését követően a CATL Debrecen levélben fordult szerkesztőségünkhöz, melyben leszögezte: téves az az állítás, miszerint a CATL magyarországi leányvállalata nem rendelkezik jogerős egységes környezethasználati engedéllyel.
Azt írták, hogy a vállalat számára a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal 2023. februárban adta meg az egységes környezethasználati engedélyt. Az időközben többször módosított engedély jelenleg is végleges és végrehajtható. Mindebből következően teljességgel valótlan az a tényállítás, hogy a CATL Debrecen egységes környezethasználati engedély nélkül toborozna és építkezne.
„A CATL Debrecen beruházása a terveknek megfelelően halad, minden tekintetben megfelelve a vállalat hatályos engedélyeiben rögzített feltételeknek. A vállalat az ígéreteihez híven folytatja a helyi munkaerő toborzását. A beruházással további részleteivel kapcsolatban a CATL Debrecen november második felében fogja tájékoztatni a sajtó képviselőit.” – tették hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!