A Credirsafe i Sverige AB hitelinformációs ügynökség szerint idén a csődök száma a becslések szerint meghaladja a 10 ezret Svédországban. Erre azóta nem volt példa, hogy az 1990-es évek pénzügyi válsága a bankszektorból átterjedt az egész gazdaságra.

A vállalat jelentése szerint eddig 9197 korlátolt felelősségű társaság vált fizetésképtelenné, ami az előző év azonos időszakához képest 24 százalékkal több, két évvel ezelőtt képest pedig 64 százalékkal – írja a Bloomberg.

A csődhullám mögött az ügynökség meglátása szerint az ideiglenesen elhalasztott adóhalasztás állhat, amely tendencia ketyegő időzített bombának is nevezhető.

Lélekben is felkészítik a svédeket egy esetleges háborúra

Utoljára Napóleon idejében harcolt, az orosz-ukrán konfliktus azonban alapjaiban változtatta meg Svédország külpolitikáját. NATO-csatlakozása után most olyan védelmi stratégiát tett közzé, amely még a katonai szövetség által elvártnál is jóval nagyobb ráfordítást irányoz elő a fegyveres erőkre és a polgári védelemre.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.