A legutóbbi kormánybejelentés alapján a jövő évtől igényelhető csok plusz meglévő gyermekre nem, csak vállalt gyermek esetén lesz elérhető, így számos ügyfél kiesik az igénylői körből és egészen biztos, hogy csak az idei év végéig részesülhet támogatásban.
A határidő szűkössége miatt számukra különösen fontos a sikeres és zökkenőmentes ügymenet, ezért a Credipass és a Duna House szakértői ezúttal a kifejezetten ingatlanhoz kapcsolódó, rejtett buktatókat vették sorra. Friss hitelpiaci statisztikák szerint a mostani igénylők akár kétharmada is eleshet a támogatástól, éppen ezért a szakértők azt tanácsolják: érdemes még most lépni és beadni az igénylést december 31-ig.
Buktatók, amelyek megakaszthatják, vagy akár el is lehetetleníthetik az igénylés folyamatát.
- Az egyik fontos változás, hogy jövőre már csak vállalt gyermekre lesz igényelhető a csok, meglévő gyermekek esetén nem érvényesíthető majd a támogatás. Azonban a meglévő gyermekek beleszámítanak majd a hitelösszeg meghatározásába, például, ha egy gyermek már van a családban és még egyet terveznek, akkor a felvehető támogatott hitelösszeg legfeljebb 30 millió forint lehet.
- A gyermekvállalásból következő jelentős változás, hogy januártól csak házastársak vehetik igénybe a csok pluszt, egyedülállók és élettársak nem, a feleség életkora pedig az igényléskor maximum 41 év lehet.
- A kedvezményes hitelprogramot az ország egész területén igénybe lehet majd venni, tehát kombinálható lesz a falusi csok-kal, így elérhető lesz az 5000 fő alatti kistelepüléseken is.
A fentiek tükrében, akik nem terveznek további gyermeket, vagy az életkori szigorítás miatt nem férnek bele a jövő évi támogatási körbe, azok mindenképp gondolkodjanak el és lépjenek még az idei évben az otthonteremtés felé
– mondta Fülöp Krisztián a Credipass magyarországi vezetője.
Ha így tesz az ügyfél, akkor nem árt tudni, hogy a pénzintézetek a csok elbírálásánál mindig az ingatlan helyszíni szemléje alkalmával ellenőrzik a megfelelőséget.
Érdemes odafigyelni már az igénylést megelőzően, hogy az ezzel kapcsolatos összes kritérium teljesüljön.
- Először is fontos, hogy az ingatlan a nyilvántartási rendszerben lakóház vagy lakás megnevezéssel szerepeljen, tehát lakhatásra alkalmas legyen. Ezért építési telek vagy egy hétvégi ház, nyaraló nem számít csok-képesnek.
- Alapvető kritérium még az ingatlan komfortfokozata is – például, hogy mely helyiségek legyenek fűthetőek – valamint, hogy a lakásnak, háznak rendelkeznie kell minimum egy 12 négyzetmétert meghaladó lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőszobával, mosdóval és egyedi fűtési móddal.
- A közműves villamosenergia-ellátás, szennyvízelvezetés és ivóvízellátás is alapelvárás.
Tiszta lap a LINA rendszerben, elengedhetetlen.
A Lakástámogatási információs lekérdező alrendszerben tiszta lappal kell rendelkeznie annak, aki csok-ot igényel, elsősorban azoknak kell erre figyelni, akik a korábban felvettek már támogatást (például szocpol, korábban igényelt csok), de visszafizették.
Ha az ügyfél tévesen benne marad a rendszerben, és későn kap észbe, akkor 2 héttől, akár 2 hónapig is eltarthat, mire törlésre vagy javításra kerülnek az adatok és így nem adhatja be az új igénylést. Érdemes tehát ezt is leellenőrizni, természetesen, ebben is segíthet egy profi pénzügyi szakértő
– tette hozzá Fülöp Krisztián.
Nehezítheti a pozitív elbírálást az ingatlan hasznos alapterületének kérdése is.
A hasznos alapterületnek legalább 50 négyzetméternek kell lennie, új lakóház esetén ez az alapterület legalább 80 négyzetméter. Abban az esetben, ha a megadott határértékek körül mozog a megvásárolni kívánt ingatlan alapterülete, akkor mindenképp érdemes az előzetes értékbecslés lehetőségével élni.
Ezzel elkerülhető az a kellemetlenség, hogy akár egy négyzetméteren múljon a támogatás igényelhetősége:
- Különösen ajánlott az előzetes felmérés a tetőtéri lakások esetében, mivel ezeknél a 190 centiméter alatti területek nem számíthatóak bele a hasznos alapterületbe – ugyanez érvényes a teraszokra, erkélyekre is, melyek szintén nem számítanak a csok esetében.
- A közös területeken bérelt tárolók, plusz helyiségek lakáshoz kapcsolása is okozhat fennakadást az ingatlan felmérésénél.
- Érdemes tehát ezekre is odafigyelni és időben tájékozódni, hogy beleszámíthatóak-e a teljes alapterületbe, vagy sem.
- Családi házak esetén további problémát vethet fel az is, ha az ingatlan közterületről, vagy saját használatú útról közelíthető meg – ilyenkor kérdéses lehet a telek teljes alapterületének mérete, vagyis, hogy mi számítható bele és mi nem.
Érdemes a helyi önkormányzattal is egyeztetni a helyi szabályozási tervekről, ugyanis előfordult már, hogy az előzetes értékbecslés során derült ki: a megvásárolt telek egy része a későbbiekben közterület lesz, mivel a helyi önkormányzat utcát szeretne szélesíteni.
Csok plusz: több gyerek nem lesz, de az eddigi születésszám tartható vele
A kormányzat új családpolitikai programot jelentett be, amelyről kapcsolatban még nem jelentek meg részletszabályok, ám a csok plusz iránya azért tisztán látszódik. Az Economxnak nyilatkozó szakértp több pozitív következménnyel is számol, ám szerinte hazánknak vannak olyan gondjai, amin a csok plusz önmagában nem tud segíteni. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!