Egy irányba tart a Federal Reserve (Fed) és az Európai Központi Bank (EKB). A monetáris lazítást már árazza is a piac, ám egyelőre csak a befektetők mozgatják a tőkét a kötvényektől a részvények felé. A kamatcsökkentések korába lépve mi határozhatja meg leginkább Amerikában, illetve Európában a gazdasági folyamatokat?

Czeczeli Vivien: Mindenekelőtt kérdéses, hogy sikerült-e valóban stabilizálni az inflációt vagy számíthatunk-e újabb hullámra. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a Fed nagy mennyiségben nyomtatott pénzt, ami valahol megjelenik, ahogy eddig is visszaköszönt az eszközárakban, úgy valutagyengítő hatást is mutathat. Amikor ezeket a folyamatokat elemezzük, a fő kérdés mindig az, hogy a két térség egymáshoz képest hogyan áll, ezáltal mekkora a kamatkülönbség.

Kapcsolódó

Mert ha az Egyesült Államokban hamar sikerül leküzdeni az inflációt, akkor előbb tud lazítani, míg az EKB-nál még magasabban maradhat a kamatszint, ez pedig alapvetően határozhatja meg az árfolyamhatásokat, illetve az, hogy hova áramlik a tőke, kinek könnyebb finanszíroznia az államadósságát. Vagyis Jerome Powell e szerint egy lépéssel Christine Lagarde előtt járhat. Ugyanakkor ez egy több ismeretlenes egyenlet, a világgazdasági pozíciókat alapjaiban határozza meg a következő időszakban, hogy kinek hogyan sikerül talpra állni.

Egy friss devizapiaci prognózisban elemzők az amerikai gazdaság erejére és az európai törékenységére alapozva azt várják, hogy az első negyedév végére az euró/dollár árfolyam csökkenő pályára kerül, elérve az 1,05-ös szintet, míg egy euróért az előrejelzés szerint 375, egy dollárért pedig 355 forintot kell majd adni. Reálisak ezek a várakozások?

C.V.: A dollár mozgása ezután is meghatározó lesz, hiszen tudjuk, hogy a forint ellentétes irányban, elég erőteljesen reagál a zöldhasú árfolyamváltozásaira. Míg tavaly még az energiaárak és az ellátás biztonsága határozott meg sok mindent és okozott látványos kilengéseket, addig idén már nem az energiaimportra fordítható tartalékokon van a fókusz, hanem a devizapiaci volatilitás mögött önmagában a fejlett gazdaságok kamatcsökkentési ciklusa húzódhat meg, ami a reálgazdaságba a megemelkedett költségek és az üzleti bizonytalanság kockázatát hozhatja el.

A pénzügyi rendszer átalakulása címmel tartott nemrégiben előadást, arra a kérdésre keresve a választ, hogy meddig tart a dollár egyeduralma. Meglehetősen mélyre ásott, visszamenve az időben Bretton Woodsig, majd az aranyfedezet utáni fiat pénzrendszerig. Mióta tekinthetünk repedező falként a dollár sokáig kikezdhetetlennek tűnt mindenhatóságára?

C.V.: A dedollarizáció az utóbbi években felkapottá vált, de például már az euró bevezetésekor, a 2000-es évek elején felvetődött, hogy az uniós fizetőeszköz gyengítheti a dollár pozícióját, sőt, esetlegesen át is veheti a hatalmat. Azóta tudjuk, ez nem történt meg. Ennek számos oka volt, amelyek főként a válságokban keresendők, ilyenek voltak a 2008-as globális krízis, majd az azt követő 2010-es európai szuverén adósságválság eseményei.

Czeczeli Vivien
Czeczeli Vivien
Kép: Economx / Hartl Nagy Tamás

Belső gátjai nem voltak az euró globális térhódításának?

C.V.: Fontos tényező az is, hogy Európában nem beszélhetünk egységes kötvénypiacról, míg az USA-ban adott egy nagyon mély, kiterjedt pénzügyi rendszer. Ráadásul az euróövezet legnagyobb gazdasága, Németország elég erőteljesen exportorientált, amit kedvezőtlenül érintene a folyamatos felértékelődési nyomás alatt álló valuta. Amerika kereskedelmi deficitet halmoz fel, nettó importőr ország, lényegében az amerikai belső kereslet felszívja a világ számos országának exporttöbbletét.

A dedollarizációt azonban a szűkebb értelemben vett Európán kívül, geopolitikailag is érdemes vizsgálni. Ott volt például az orosz-ukrán konfliktusban 2014, a Krím-félsziget elfoglalása, Moszkva egyre inkább elmozdult a dollártól, próbálta úgy pozícionálni magát, hogy valamelyest függetlenedjen tőle.

Ám ha megemlítjük Oroszországot, nem mehetünk el szó nélkül Kína mellett sem: a jüan nemzetköziesítése sem az utóbbi években indult el, hanem a 2000-es évek végétől ez egy folyamat, konkrétan az első nemzetközi fizetést 2009-ben bonyolították le jüanban. Az mindenképp a távol-keletiek mellett szól, hogy a világ olajkereskedelmének mind nagyobb része bonyolódik jüanban. Egyre hangosabbak a BRICS-országok is: nemet mondanának a dollárral történő kereskedésre, helyette nyersanyag-fedezetű valutát kibocsátva.

De ha Európa, azon belül az euróövezet sem elég egységes ahhoz, hogy a dollár ellenpólusa legyen, a BRICS esetében ez hatványozottan igaz.

C.V.: Pedig ez az országcsoport motivált abban, hogy Egyiptommal, Iránnal, Etiópiával Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel kiegészülve alternatívát kínáljon a Nemzetközi Valutalappal (IMF) szemben is. Ám ehhez ma még nem elég erős, szervezett a társulás, ami az egymástól való nagy földrajzi távolságra, a közös gazdasági és történelmi múlt hiányára és a belső konfliktusokra egyaránt visszavezethető.

Heterogén övezet, nehezen harmonizálható üzleti ciklusokkal, így az IMF-nél azért még nem remegnek. Pedig ott lapul az aduász a BRICS paklijában, miután a jelenleg zajló technológiai forradalomban kulcsszereplő a lítium, a nikkel, a kobalt és a mangán, és ezek az országok bővelkednek a lelőhelyekben. Az Egyesült Államoknak a dollár pozíciójának erodálódása során szembe kell néznie a kriptovalutákkal, a digitális jegybankpénzekkel is.

Czeczeli Vivien
Czeczeli Vivien
Kép: Economx / Hartl Nagy Tamás

Az utóbbiak iránt megvan a társadalmakban a szükséges bizalom?

C.V.: Azt, hogy a digitális jegybankpénz nem ördögtől való, hűen tükrözi, hogy a világ központi bankjainak több mint 90 százaléka már legalább pilot program indításával lépett ebbe az irányba. Ugyanakkor ott van például Nigéria, amely a Bahama-szigetekkel, illetve a Kelet-Karibi Államok Szervezetének hét országával együtt túl van már a teljes körű bevezetésen, az emberek azonban elkezdtek félni, hogy mi lesz, ha nincs többé készpénz. Márpedig ha nincs bizalom, akkor a pénz alapvető funkciója sérül. Ahogy két ember között, a pénzügyi világban is ez az alapja mindennek.

Ha már említettük a Bretton Woods-i monetáris rendszer létrejöttét, annak a kulcsa a dollár mögötti aranyfedezet volt, ám az 1971-ben megszűnt: akkor született meg a máig irányadó fiat pénzrendszer, amelyben a pénzt a jegybankok bocsátják ki, de nem áll mögötte arany vagy nyersanyag, pusztán a bizalom. Ha az 1900-as évektől nézzük, akkor a dollár nagyjából az értékének a 90 százalékát elveszítette, nagy kérdés, hogy ezek után bíznak-e a gazdasági szereplők úgy a dollárban, mint ahogy annak idején.

Ne feledjük, az amerikai államadósság jelentősen megugrott, amire a hitelminősítők is reagáltak. Ezek külön-külön apró lépések, de vajon lesz-e folyamatos kereslet az amerikai állampapírok iránt, amikor egyébként a dollár nemzetközi használata folyamatosan csökken? E kérdések azonban mindig relatíve értelmezhetők, tehát ha a többi országhoz képest még mindig az USA rendelkezik kedvezőbb adatokkal, akkor jelentős fordulat nem várható.

Visszatérve a BRICS-re: sok a különbség, de a nyersanyag közös nevező. Ha nem is azonnal, közép- vagy hosszú távon betölthetik a game changer szerepét?

C.V.: Elvileg igen, de még mindig kérdéses az, hogy ezek az országok mennyire tudnának együttműködni, illetve hogy valóban érdekük-e teljesen megválni a dollártól. Mert bár a pénzügyminisztereik vagy akár a politikai vezetőik a dedollarizáció mellett érvelnek, a nap végén mégsem véletlen, hogy Latin-Amerikától Dél-Ázsiáig, így például Brazíliától Indiáig dollárban tranzaktálnak, hiszen az jelenti a stabilitást, a kiszámíthatóságot, ami a példánál maradva a reálról vagy a rúpiáról nem mindig mondható el.

Rendkívül jelentős az USA-n kívüli dollárpiac, főként az egyes országok között felhalmozott, dollárban denominált adósság miatt. A BRICS-országok esetében az alapkérdés továbbra is a nyersanyagok árfolyama, pontosabban hogyan alakul a jegyzés akkor, amikor finanszírozásra van szükségük.

Czeczeli Vivien
Czeczeli Vivien
Kép: Economx / Hartl Nagy Tamás

A nyersanyagalapú „ellenvaluta” mellett mennyire reális törekvés a blokklánc-technológiára épülő?

C.V.: Egyre inkább az, de még mindig odébb van. Nemcsak üzleti, hanem szabályozói kérdés is, ugyanakkor technológiailag már nincs akadálya annak, hogy okos szerződések alapján történjenek nemzetközi fizetések. Ha az egyik szereplő teljesíti a szerződésben meghatározottak feltételeket, akkor automatikusan átutalásra kerül a pénz, ezzel pedig megszűnik az a kockázat, ami abból ered, hogy valamelyik résztvevő fél valutája esetleg kiszámíthatatlanabb, volatilisabb.

Kína a világ második legnagyobb gazdasága az USA mögött, és még nem is érik az előzés. A jüan és a dollár esetében sem?

C.V.: Egyre több helyről halljuk azt, hogy erősödik a jüan nemzetközi szerepe, de azért azt rögtön hozzá is kell tenni, hogy a globális részesedése még ma is 3 százalék alatti. Hogy ez a mutató meddig kúszhat fel, az szorosan összefügg a kínai gazdaság szerkezetével. Kína nagyon sokáig exportorientált ország volt, ami megkövetelte, hogy gyenge legyen a fizetőeszköz. Ez természetesen még ma is igaz, de mára egyre nagyobb hangsúly helyeződik a belső fogyasztásra, illetve a pekingi kormány sem alkalmaz ilyen erős tőkekontrollokat. Ez egy 1,4 milliárdos piac, ahhoz mérten egyre fejlettebb pénzügyi rendszerrel, az egyes országok valutái közül globális szemüvegen át is érzékelhető módon a dollárral szemben érdemben csak a jüan mozgástere nőhet.

Az Economx tartalmi együttműködő partnere a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.