Donald Trump leendő amerikai elnök felszólította Joe Biden hivatalban lévő elnököt, hogy állítsa meg az amerikai-mexikói határkerítés fel nem használt darabjainak értékesítését – a megválasztott elnök erről Floridában tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

Donald Trump jogi eljárást helyezett kilátásba az első elnöki időszakában megvásárolt acélelemek eladása miatt.

Jelezte, hogy már egyeztetett Texas állam vezetőivel a folyamat leállításáról szóló kötelezvény kiadásának lehetőségeiről.

A Biden-kormányzat tavaly a Kongresszustól kapott törvényi felhatalmazást a határkerítés részeinek eladására, vagy eladományozására.

Donald Trump azt mondta, a kerítéselemek kiárusítása "közel áll a bűncselekményhez", és hozzátette, hogy januárban hivatalba lépő adminisztrációja további több százmillió dollárt fordít majd a határfal továbbépítésére.

A megválasztott elnök sajtótájékoztatóján kitért az orosz-ukrán háborúra, és megismételte elkötelezettségét a háború megállítása mellett. Úgy fogalmazott, hogy "van egy kis előrelépés, de egy kemény és piszkos dologról van szó".

A politikus összességében békésnek értékelte a hatalmi átmenet elmúlt heteit, ugyanakkor bírálatot fogalmazott meg a leköszönő adminisztráció felé, amiért a közelmúltban csaknem 50 ezer szövetségi munkavállaló kapott felhatalmazást további 5 évre az otthoni munkavégzéshez. Donald Trump szerint azt a kormányzati alkalmazottat, aki nem jelenik meg munkahelyén, el kell bocsátani.

A leendő elnök a választások óta tartott első sajtótájékoztatóján kegyelmet helyezett kilátásba New York város csalással és korrupcióval megvádolt polgármestere, Eric Adams ügyében. A demokrata városvezetőt azzal vádolják, hogy bizonyos intézkedések ígéretéért cserében luxusutakat és egyéb juttatásokat, valamint törvénytelen kampánytámogatásokat fogadott el évekkel korábban többek között török tisztségviselőktől.

A megválasztott elnök Floridában tartott sajtóértekezletén részt vett a mesterséges intelligencia egyik vezető vállalkozása, a japán SoftBank Group vezérigazgatója, Maszajosi Szon, aki a következő 4 évben 100 milliárd dollár értékű befektetésre tett ígéretet az Egyesült Államokban.