Sokan nincsenek tisztában az ajándékozás szabályaival, pedig ezeket sem árt tudni – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) felméréséből.

A legfontosabb, hogy a házaspároknak nem kell illetéket fizetniük az egymásnak vásárolt nagy értékű, drága ajándékok után, ám jól teszik, ha közjegyző előtt szerződnek ezekről. Egy adóellenőrzés vagy válás esetén ugyanis könnyebb bizonyítani a vagyontárgy eredetét – érvelnek a kommünikében.

Kulcsfontosságú az érték, a törvény ugyanis megkülönbözteti a szokásos és a nem szokásos mértékű ajándékokat. Nyilvánvalóan az ajándékozó anyagi helyzetétől is függ, hogy mi számít szokásost meghaladó mértékű ajándéknak. 

A MOKK-felmérést kitöltők több mint fele nem tudta, hogy a bírósági gyakorlat a 150 ezer forintos értéket meghaladó ajándékokat általában már nem tekinti szokásos mértékűnek.

Ám azon ajándékok köre, melybe a kisebb háztartási gépek, vagy épp az új ruhadarabok is tartoznak, nem igényli szerződés megírását.

Egy autó esetében már érdemes írásos ajándékozási szerződést készíteni, ingatlan esetén pedig egyenesen kötelező a vonatkozó jogszabályok értelmében.

A megkérdezettek több mint harmada nem volt tisztában azzal, hogy a földhivatal csak közjegyzői okirat vagy ügyvéd által ellenjegyezett magánokirat alapján jegyzi be az ingatlan tulajdonjogának változását.

Az ajándék után alapvetően akkor kell illetéket fizetnie a megajándékozottnak, de akkor sem mindig, ha szerződés is készült, vagy az ajándék értéke okirat hiányában is meghaladja a 150 ezer forintot.

Ilyenkor az ajándék értékének 18 százalékát, ingatlannál pedig a 9 százalékát kell az adóhatóság határozatában foglaltak szerint kifizetni illetékként a NAV-nak, amit csak a kitöltők ötöde tudott.

Az illetékfizetés alóli kivételt a testvértől vagy egyenes ági rokontól kapott ajándék képez, és a megkérdezettek háromnegyede is tisztában volt ezzel.

Kevesen tudják azt is, hogy az ajándékozást feltételhez is lehet kötni, például csak akkor lesz a gyermeké a lakás, ha elvégzi az egyetemet. Ellenkező esetben ilyenkor búcsút inthet az ingatlannak. Ugyanakkor sokan tudták azt, hogy bizonyos esetekben vissza lehet követelni az ajándékot, akár életkörülményben történt változás, akár jogsértés vagy más eshetőség nyomán. 

Így kell adózni a céges karácsonyi ajándékok után

Az ünnepi időszakban sok cég ajándékoz munkavállalóinak vagy üzleti partnereinek, ami nem mindig tehető meg adómentesen. Ön ismeri ezeket az adószabályokat? Részletek.